A győri fideszes képviselők úgy fogadták el az önkormányzat új SZMSZ-ét, hogy átolvasni sem volt idejük

Farkas Bazsi 2024-09-24 15:07:00
Komoly közjátékokkal búcsúzott a ciklustól Dézsi Csaba András polgármester.

Már a mai győri közgyűlés 10 órás kezdési időpontja előtt negyed órával kitették a megtelt táblát a városháza dísztermének ajtajára. A biztonsági szolgálat (aminek jelenlétére nem nagyon értettük, hogy mi szükség van) a karzatra irányította az embereket. Majd az ottani muszklis kolléga azt közölte, hogy a több méter széles karzat megtelt, ugyanis a kihelyezett közel 20 széket elfoglalták, állni pedig nem lehet.

Fotók: Farkas Bazsi

 

A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület, amely szervezet Győr következő ciklusában a polgármester adja, hirdetett meg demonstrációt. A felhívásra érkezett több száz polgár, akik többször is nemtetszésüket fejezték ki az ellen, hogy Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) a város leköszönő polgármestere az utolsó általa vezetett közgyűlésre komoly SZMSZ, vagyis szervezet működési szabályzat módosítást terjesztett be. 

A biztonsági emberek végül az ülőhellyel nem rendelkezőket sem terelték ki a karzatról. A közgyűlésre ACDC zenére bevonuló Dézsi pedig előbb a győri kötődésű olimpikonokat köszöntötte, majd következett az SZMSZ módosítás napirendi pontja.

Bakonyi Bernadett aljegyző a napirendi ponthoz elmondta, hogy mivel az SZMSZ-hez még ma reggel 8 órakor is érkeztek be módosítások, így azt a hivatal nem tudta teljes körűen áttekinteni, ám ahogy elsőre látták formailag minden rendben van vele. 

Elsőként Pollreisz Balázs (DK-MOMENTUM-MSZP-JOBBIK-LMP) kért szót. Az önkormányzati képviselő szerint gyalázatos, hogy ilyen körülmények között akarnak új SZMSZ-t elfogadni. Az anyagot ugyanis szerinte senki nem tudta alaposan átnézni, így pedig nem lehet felelős döntést hozni.

Glázer Tímea (DK-MOMENTUM-MSZP-JOBBIK-LMP), és Bárány István (DK-MOMENTUM-MSZP-JOBBIK-LMP), majd Balla Jenő (Összefogás Győrért Egyesület) szintén erre erősített rá. 

A hallgatóság pedig közben igen csak rácáfolt a nevére, hiszen bekiabálással, sőt közös “Vond vissza! Vond vissza! Vond vissza!” skandálással próbáltak meg nyomást gyakorolni a képviselőkre.

Dézsi velük kapcsolatban azt mondta, hogy ezeket az embereket félrevezették és becsapták. 

Egy Facebookon szervezett demonstráció, aminek néhányan bedőltek - mondta.

Aggályát fejezte ki az új SZMSZ-szel kapcsolatban Hajtó Péter (független) is. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

Az előterjesztéshez a javaslatokat beküldő Borsi Róbert (FIDESZ-KDNP) önkormányzati képviselő azzal nyugtatott, hogy ugyan módosítások után jó néhány jogkör - ahogy ő fogalmazott - visszakerül a polgármestertől a közgyűléshez, ugyanakkor az új polgármestert, Pintér Bencét (TSZV-LMP-Momentum) ez semmiben nem fogja megakadályozni, hogy az általa meghirdetett átláthatóságot megteremtse. Akár a hivatalról, akár az önkormányzati cégekről beszélünk.

A testület végül megszavazta a módosítást, Dézsi, mint beterjesztő azonban végig tartózkodott.

Helyben osztották ki az új, azonnal életbe lépő SZMSZ-re épülő, önkormányzati rendeltek módosító csomagját, amit kompletten ma reggel 8 órakor küldtek be a hivatalba.

A helyben kiosztott napirendi ponthoz csatolt előterjesztést egyszerűen férc munkának minősítették az ellenzéki képviselők. Olyannyira siettek vele, hogy a képviselőknek kiosztott fénymásolt dokumentumokról az aláírás is hiányzott. 

Szinte nem is ismerték a képviselők, de így is megszavazta a fideszes többség az előterjesztést.

Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester doorstep sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte az történt, hogy a Dézsi Csaba András vezette győri fideszes képviselők akadályozni próbálják a munkájukat. Mint elmondta, ma olyan SZMSZ módosításokat fogadtak el, amivel sem a képviselőknek, sem a hivatalnak nem volt ideje behatóan foglalkozni. Ezzel együtt azt ígérte, hogy meg fogják valósítani a programukat. 

Fotók: Farkas Bazsi

 

Ez, ami itt történt ma a városházán, nem tudjuk egy békés hozzáállásnak értelmezni a Fidesz-frakció részéről
- mondta.

Ahogy Pintér kiemelte, ma reggel kapta meg mindenki az új módosító anyagot, így képtelenség volt, hogy részletesen átnézzék.

A győriek ma hallatták a hangjukat a városházán - jelentette ki az októberben hivatalba lépő polgármester.

Bárány képviselő ehhez annyit tett hozzá, hogy tudomása szerint a Fidesz is mozgósította a saját embereit, hogy legyen tömeg mögöttük is, de nem jött végül senki. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat.