Sikerült olyan embert ültetni a győri városi médiacég élére, aki azt sem tudja, mi a különbség az interjú és a riport között

Farkas Bazsi 2024-09-09 08:15:00
Az úgynevezett szakmai hozzáértés.

Különösebb bejelentés nélkül nevezték ki, csupán itt-ott elejtett információk alapján derült ki, hogy Panda Ákos lett a Győr+ Média Zrt. vezérigazgatója. Ez egyelőre az e-cégjegyzékben sem jelent meg, ám a csatorna híradói után látható impresszumban már a múlt hét elejétől Panda szerepel, mint vezérigazgató.

A Győr+ Média a Győr-Szol Zrt. egyedüli részvényesi tulajdonában áll. Vagyis ugyan önkormányzati cég, de mivel a tulajdonosi jogok nem az önkormányzat, hanem a Győr-Szol gyakorolja, így még csak közgyűlési többség sem kell ahhoz, hogy a médiacég vezérigazgatójának személyéről döntsenek.

Vagyis a Győr-Szol vezérigazgatójának személyét a közgyűlés hagyja jóvá, ám a Győr+ vezérigazgatóját a Győr-Szol vezérigazgatója nevezi ki.

Fotó: Győr+

Ahogy arról korábban írtuk már, Panda Ákos jó káder volt az idei önkormányzati kampányban, ahol az általa elnökölt Győri Civilek Körének Egyesülete a helyi ellenzéki politikusokat lejárató plakátokat adta ki. 

Az egyesület tagjai 2024 január 30-án tartották alakuló ülésüket, feburár 28-án jegyezte be őket a bíróság, Panda elnök pedig április 3-án, már az egyesületet képviselve adott interjút a Győr+nak.

Ebből a beszélgetésből kiderült, hogy Panda Kanadában élt jó ideig, a rendszerváltáskor jött haza, akkor multiknál dolgozott, majd megint visszament Kanadába, ahol saját, ingyenes újságot szerkesztett A Hazám címmel. Elmondása szerint mivel a közép, és időskorú Kanadában élő magyarok nem nagyon használnak internetet, így ez a kiadvány volt nekik az egyetlen kapocs az óhazával, amit kézbe véve könnybe lábadt a szemük. 

Most, hogy nyugdíjas lett nem azért tért haza, mert a kanadai nyugdíjból Magyarországon vígan tud megélni, hanem azért mert Kanadában kemény a tél, sok havat kell takarítani, ami ugye idehaza nincsen meg. Valamint Kanadában komolyan nyomul előre a gender propaganda, és krízis van a migránsok miatt is, ami Magyarországon a kormány óvó karjai miatt nem tudott betörni - mondta.

Alapvető szakmai fogalmakkal nincsen tisztában

De kérdés, hogy a frissen kinevezett média cégvezető, Panda Ákos mennyire ért a médiához. Azt elmondásából tudjuk, hogy Kanadában megható, ingyenes kiadványokat juttatott el a kint élő magyaroknak. Idehaza pedig könyveket adott ki. 

2009-ben szerkesztett egy könyvet a Győri Audi ETO kézilabda csapatról. Ennek kapcsán kereste meg Borkai Zsoltot (Fidesz-KDNP), aki akkor még polgármester volt.

"Bementünk Borkai úrhoz a városházára riportot készíteni. Ezer örömmel adott riportot" - mondta Panda az áprilisi interjú során.

Csakhogy Panda keveri a szezont a fazonnal. Az szinte számtalanszor fordul elő, hogy az újságírásban szakmai gyakorlattal nem rendelkezők keverik az interjú és a riport fogalmát. Bár igaz, mindkettőt riporter készíti, de mégis távol állnak egymástól. Amire Panda gondolt az ugyanis interjú. Amikor két ember beszélget, vagyis amolyan kérdezz-felelek van, az az interjú műfaja.

A riport pedig egy olyan, eseményről való tudósítás, amelybe a tények ismertetésén túl, a szerző a saját véleményét, személyes benyomásait is megfogalmazza.

Bár igaz ilyen szabály nincs, de mégis csak furcsa, hogy olyan embert neveznek ki egy médiacég élére, aki alapvető műfaji fogalmakkal nincsen tisztában. Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) leköszönő győri polgármester nem egyszer hangsúlyozta, hogy hiteles tájékoztatást vár el Pandától.

A Győr+ frissen kinevezett vezérigazgatója áprilisban egyébként azért emlegette fel Borkait, hogy elmesélhesse 2009-ben készülő könyvéhez ment pénzt kérni a polgármesterhez, Borkai azonban végülis nem adott pénzt. 

Frissítés

Cikkünk publikálása után az e-cégjegyzékben megjelent a változás, ezek szerint Panda 2024 szeptember 1-től, 2026 december 31-ig szóló megbízást kapott a Győr+ Média Zrt. vezetésére.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.