Két hónapig Öttevényen bújkált az ikrényi biciklisgázoló

ugytudjuk.hu 2024-09-03 05:49:12
A biciklis a helyszínen életét vesztette.

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki július 9-én Mercedesével elgázolt egy kerékpárost Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn, a police.hu oldalon.

Azt írták, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, amelynek keretében rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Az eljárás során kiderítették a férfi tartózkodási helyét, és múlt pénteken, a kora reggeli órákban a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében Öttevény településen fogták el – ismertették.

A férfi ellen – letartóztatása mellett – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folytatják az eljárást – áll a rendőrség közleményében.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.