Egy kis humán erővel és tartalék anyagok felhasználásával vált alkalmassá a Haladás Sportkomplexum NB I-es női kézilabda meccsek megrendezésére

Farkas Bazsi 2024-08-29 17:06:00
Pődör Zoltán SZKKA vezér korábban arról beszélt, muszáj Sárvárra vinni a hazai pályát, mert a Sportkomplexum semmiképpen sem alkalmas az élvonalra.

Jelen állás szerint azért nem kapunk licencet az NB I-re, mert Nemény András nem enged be minket a Schaeffler Aréna Savariába - ezzel a címmel jelent meg egy közlemény május 13-án a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia weboldalán. 

A cikkben többek között azt írták:

“a szövetség előírásai szerint a Haladás Sportkomplexum csarnoka nem alkalmas NB I-es mérkőzések megrendezésére.” 

Azonban egy ma kézhez kapott az Ugytudjuk.hu által indított közérdekű adatigénylésre kapott válaszból az derül ki, hogy ez így nem teljesen volt igaz.

De még mielőtt erre rátérnénk érdemes feleleveníteni, hogy hogyan jutott mégis vissza az SZKKA a Sportkomplexum csarnokába élvonalbeli meccseket játszani.

A klub május 21-én jelentette be, hogy Sárvárra viszik a hazai pályát. Azonban mint utólag kiderítettük bejelentés volt, szerződés azonban nem született a felek között. 

Ezt követően a május végén tartott szombathelyi közgyűlés arról döntött, hogy az SZKKA ingyen használhatja az Aréna Savariát, bérleti díjat nem, ám a biztonsági szolgálatot és a takarítást a klubnak kell fizetnie. 

Aztán augusztus 6-án újabb írás jelent meg a kézilabda csapat weboldalán “A Haladás Sportkomplexum csarnoka is alkalmas már az NB I-re” címmel. Kiderült, az Aréna Savaria járulékos költségei 1 millió forintba kerülnek, ezt pedig a csapat nem tudja kigazdálkodni, így mégis alkalmas lett a Sportkomplexum csarnoka az élvonalbeli kézilabdára.

Na, de mi történt május 13. és augusztus 6. között, amikor is alkalmatlanból egyszer csak alkalmassá avanzsált a Haladás csarnok NB 1-es kézilabda mérkőzések megrendezésére. 

Mindenki kapaszkodjon meg: szinte semmi!

Szerkesztőségünk a következő közérdekű adatigénylést küldte el a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-nek:

Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre, azokat a szerződéseket, amelyeket a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nkft., annak érdekében kötött meg, hogy a komplexum pályáját úgy fejleszék, hogy az alkalmas legyen a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia 2024/2025-ös idényben játszandó, NB I-es meccseinek rendezésére.

Gál Sándor ügyvezető az alábbi választ küldte el:

A Haladás Sportkomplexum nem kötött szerződést a közérdekű adatigénylésében jelölt tárgyban. A Haladás Sportkomplexum a kézilabda pályát saját humán erőforrással, tartalékanyagok felhasználásával tette alkalmassá NB I-es kézilabda mérkőzések lejátszására.

Vagyis úgy néz ki az egész ügy semmi másra nem volt alkalmas, mint arra, hogy a kampányidőszakban - hiszen Pődör Zoltán a Fidesz-KDNP színeiben jelöltette magát önkormányzati képviselőnek - megpróbálják lejáratni a szombathelyi városvezetést, és úgy beállítani Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármestert, mint aki szándékosan akarja gátolni a frissen NB 1-be jutott kézilabda csapat további sikereit azzal, hogy nem biztosít termet a sportolók számára.

Egyébként jelenleg úgy néz ki, hogy jó ideig nem lehet használni a Sportkomplexum pályáját, mivel a parketta alkalmatlanná vált sportolásra. 

Kedden küldtük el kérdéseinket a témában az ügyvezetőnek, ám választ eddig nem kaptunk. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.