Megállapodás volt, szerződésig nem jutott a SZKKA a Sárvár Arénával

Farkas Bazsi 2024-06-13 14:37:00
Kérdés, hogy mivel nem volt dokumentum, azt hogyan csatolhatták be a licenc kérelemhez. 

Május végén csinált közéleti témát a sportból a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje Pödör Zoltán, amikor furcsa hangnemű közleményben közölte, hogy mivel nem kapott választ arra, hogy ingyen megkapják-e a szombathelyi Aréna Savariát, Sárvárra teszik át az SZKKA NB I-es hazai bajnoki meccseit. Az elnök mindezt azzal magyarázta, hogy szorítja őket a licenc kérelmi határidő, a szükséges dokumentumok közé pedig csatolni kell a hazai pálya iratait is, ha pedig ez nincsen meg, akkor nem fognak versenyengedélyt kapni.

“(...) a Haladás Sportkomplexum csarnoka a terem befogadóképessége az új szabályok miatt nem alkalmas NB I-es mérkőzések lebonyolítására (...) A vármegyében még a Sárvár Aréna az, amely megfelel a szövetség kritériumainak és sikerült is megállapodást kötnünk, hogy a következő idényben Sárváron rendezhessük a hazai NB I-es bajnoki mérkőzéseket.

Előzetes egyeztetések alapján az MKSZ is el fogja fogadni az általunk megjelölt új helyszínt, így megkaphatjuk a licencet az NB I-re, ami azt jelenti, hogy jelen állás szerint a Sárvár Arénában fogjuk játszani a hazai meccseinket a 2024/25-ös NB I-es idényben.” - írta weboldalán május 21-én az SZKKA.

Fotó: www.szombathelyikezilabda.hu

A politikai nyomás egy pillanat alatt szelelt ki, amikor a szombathelyi képviselő-testület határozatban mondta ki, hogy a kézilabda csapat a tétmeccseire ingyenesen használhatja az Arénát. A létesítmény napidíja egyébként bruttó 1 millió 300 ezer forint, vagyis bruttó 54 ezer 166 forint óránként.

Kíváncsiak voltunk, hogy milyen feltételekkel bérelte volna a Sárvár Arénát  az SZKKA, így közérdekű adatigénylést küldtünk a létesítményt üzemeltető sárvári városi cégnek, a Sárvári Sportfólió Kft-nek. 

Összesen 9 szerződést kaptunk (egyet hiányosan) a cégtől. Ezek egyike sem a 2024/2025-ös bajnoki idényre szólnak, olyan szerződést tehát nem kaptunk, ami az SZKKA licenc kérelméhez tartozó sárvári pálya használatát taglalná. A megküldött dokumentumok alapján a következő alkalmak és bérleti díjak voltak:

2020. augusztus 18. - bruttó 110 ezer forint
2020. szeptember 11. -  bruttó 120 ezer
2021. május 19. - (A szerződés bérleti díjra vonatkozó oldala lemaradt. Jeleztük a hiányosságot, amint pótolják frissítjük a cikket.) Frissítés: bruttó 150 ezer forint
2021. december 17. - óránkénti bruttó 20 ezer, összesen bruttó 60 ezer 
2022. április 6. - bruttó 120 ezer 
2022. december 28. - óránként bruttó 20 ezer forint 
2023. január 13. - óránként bruttó 20 ezer forint
2023. január 31. - óránként bruttó 20 ezer forint
2023. december 15.  -  óránként 25 ezer forint + ÁFA/óra

A fenti számokhoz érdemes ismét megjegyezni, hogy az Aréna Savaria bérleti díja óránként bruttó 54 ezer 166 forint. Igaz a szombathelyi Aréna befogadóképessége 3500 fő. A sárvárié 600, a Haladás Sportkomplexumé pedig 500. Az utóbbit azonban alkalmatlannak minősítette NB I-es mérkőzések rendezésére az MKSZ az SZKKA közlése szerint. 

2023. június 30 és 2024. június 30 között az NB I/B-s meccseiket a Sportkomplexumban játszották a kézisek.

Abban az esetben, ha a lelátóval rendelkező pályán játszottak mérkőzést, 48 ezer 156 forint + ÁFÁ-t fizettek óránként. 

Az edzésre használt kettes pályáért pedig óránként 19 ezer 580 forint + ÁFÁ-t fizettek ki.

A fenti adatokból úgy tűnik, hogy amennyiben az Arena Savariát nem kapta volna meg ingyenes használatban a Szombathelyi Kézilabda Klub, úgy még a Sportkomplexum bérleti díjánál is jobban jártak volna anyagliag, ha Sárvárra teszik át a székhelyüket.

Egy tegnap az SZKKA oldalán megjelent hír szerint az MKSZ elfogadta a licence kérelmüket, így indulhat a szombathelyi csapat a 2024/2025-ös élvonalbeli pontvadászatban.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.