Mindössze 5000 forinttal zárta a tavalyi évet az Asztalkő Fesztivált rendező Kőszeghegyaljáért Egyesület

Farkas Bazsi 2024-08-26 08:00:00
Pótolta hiányosságát, és közzétette az elmúlt évek mérlegeit a Balázsy Péter által elnökölt két egyesület.

Két, Balázsy Péter által elnökölt egyesület sem tesz eleget törvényi kötelezettségének - írtuk június végén megjelent cikkünkben

A két egyesület pedig az Asztalkő Fesztivált rendező Kőszeghegyaljáért Egyesület, illetve a Vas megyei önkormányzat mellett dolgozó Vas Megyéért Egyesület.

Fotó: Asztalkő Fesztivál Facebook-oldal

Kőszeghegyaljáért Egyesületet 2022-ben alapították. Júniusban pedig még sem a 2022-es, sem pedig a 2023-as évről nem adtak közzé beszámolási dokumentumokat. 

A Vas Megyéért Egyesületet 1997-ben hozták létre, aztán 2021-ben Balázsy Péter, a megyei önkormányzat jegyzője “támasztotta fel”. Ez az egyesület működteti a vasmegye.hu weboldalt, és a hozzá kapcsolódó Facebook-oldalt is. De például ez az egyesület szokta megrendezni a megyebált, és odaadományozni az év embere címet is.

Korábbi cikkünk megjelenésekor a 2018-as évről szóló beszámoló volt, a legfrissebben elérhető adat. Aztán július 3-án és 5-én felkerült a birosag.hu-ra az elmúlt évek korábban elmaradt beszámolója is. Összesen öt darab.

A 2023-as évben 282 ezer forinttal zárt a szervezet. Ez mindenképpen jobb volt, mint 2022-ben, amikor is 2000 forint mínusszal zártak. Az egyesületnél tagdíjak, adományok nem voltak tavaly, egyéb bevételekből 300 ezer forintot jelöltek meg.

Ennél is szerényebben zárt a Kőszeghegyaljáért Egyesület. Az ebben az évben a többnapos Asztalkő Fesztivált szervező egyesület 2023-ban mindössze 5 ezer forintot tudhatott a kasszában. 10 ezer forint folyt be tagdíjakból, de ennek a felét ki is kellett fizetnie a szervezetnek.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.