Bár elkaszálták Körmend egyik legjobban promózott beruházását, a polgármester erről mélyen hallgat

Farkas Bazsi 2024-08-14 17:32:09
Egyelőre nem lesz új kosárlabda csarnoka a városnak.

(...) a Kormány 2024. május 22. napi ülésén 6. napirendi pont alatt tárgyalta az egyes magasépítési beruházások megvalósításáról szóló előterjesztést, amely már nem tartalmazta a tárgyi beruházás forrásbiztosítását a Gazdasági Kabinet döntése alapján - áll az uniós közbeszerzési értesítőben, amelyet nemrég a Nyugat.hu szúrt ki.

2020 novemberében még arról volt szó, hogy a meglévő sportcsarnokot bővíthetik Körmenden. Ennek előkészítésére 70 millió forintot kapott az önkormányzat.

Aztán az előkészítés közben derült ki, hogy a jelenlegi csarnokot nem lehet tovább bővíteni, ebben az esetben ugyanis nem lenne elég parkolóhely, ez pedig megakasztotta a projektet.

2021 novemberében aztán újabb kormányhatározat született mely szerint a kormány 210 millió 690 ezer 100 forintot különített el az új csarnok tervezésére, amit a Rákóczi úti Shell benzinkút mögé álmodtak meg.

Az előkészítést legkésőbb 2022. március 31-ig be kellett fejeznie az önkormányzatnak. 

2023-ban ki is írták a közbeszerzést, majd aztán 2024 augusztus 9-én megjelent a visszavonó határozat az értesítésben. Az engedélyezési és kivitelezési tervdokumentáció elkészítése, minden engedélyezési eljárás lefolytatása és az engedélyek megszerzése a közbeszerzésen győztes cég feladata lett volna. 

A jóváhagyási tervdokumentáció szerint a sportcsarnok épületében (nettó szintterület: 10265 m2) sportolói és közönségforgalmi konditerem is helyet kap. „A csarnoképülethez kapcsolódik, de külön egységként kezelhető edzőközpontban (nettó szintterület: 4087 m2) utánpótlásnevelési céllal kosárlabda, vívás, birkózás részére készülnek edzőpályák és öltözők, minimális lelátózónákkal, kiegészítőhelyiségekkel. A fogadóépület (nettó szintterület:707 m2) melletti szabadtéren szabadidős-tevékenység részére alkalmas két kosárlabdapálya tervezett streetball vagy 3x3 kosárlabda részére. A pályához kisméretű öltöző is tartozik. A pályák mellett street workout edzőgépek telepítése is tervezett" – olvasható a dokumentumban.

Három nappal ezelőtt írtunk emailt Bebes Istvánnak (Fidesz-KDNP) Körmend leköszőnő polgármesterének. Ebben többek között azt kérdeztük, hogy: 

Mikor értesült a döntésről? 
Milyen eszközök vannak a körmendi városvezetés kezében, hogy a projekt mégis megvalósulhasson? 
Tett-e már lépést annak érdekében, hogy megtudja miért nem ad pénzt a kormány az általuk ígért csarnokra?

Cikkünk megjelenésséig azonban nem jött válasz.

Megjelent azonban egy rövid összegző írás Bebes polgármesterként eltöltött 22 évéről a Vas Népében. Bebes ebben sem beszél a sportcsarnok pénzének lehúzásáról, a kastélyt azonban szóba hozta:

"Kár, hogy a kastély fejlesztését a gazdasági helyzet alaposan behatárolta, de ez egy ilyen időszak: nem a bővítés, hanem a szinten tartás idejét éljük."

Hogy a sportcsarnokkal kapcsolatban mikor szólal meg végre a polgármester, azt kíváncsian várjuk.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.