MOHU: elérte a százmilliót a visszaváltott italcsomagolások száma

Farkas Bazsi 2024-08-13 19:22:03
Szorgos nép a magyar.

Elérte a 100 milliót a visszaváltott italos palackok, dobozok és üvegek száma a magyarországi kötelező visszaváltási díjas rendszerben (DRS) - közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. (MOHU) gyártói felelősségi rendszerének vezetője kedden Biatorbágyon.

Szabó Szilvia a biatorbágyi Príma üzletnél tartott sajtótájékoztatón elmondta: minden várakozást felülmúlt a vásárlók aktivitása és lelkesedése, ahogyan elkezdték használni a rendszert. Hozzátette, hogy pár hét alatt, augusztus közepére már elérte a napi 4-5 milliót a visszavitt italcsomagolások száma.

A MOHU célja, hogy az italcsomagolások minimum 90 százalékát visszaváltsák Magyarországon - mondta.

Szabó Szilvia a MOHU EPR-vezetője elmondása szerint a százmilliomodik palack visszaváltása igazolja a rendszer bevezetésének helyességét, és azt, hogy a vásárlók elkötelezettek a környezetvédelem, illetve a fenntarthatóság iránt.

Kiemelte: a MOHU feladatának tekinti, hogy minden vásárló számára elérhető és kényelmes megoldást kínáljon a palackvisszaváltás területén. Ennek érdekében fejlesztik és bővítik a hálózatot, amelynek rendszerében már több mint 3 ezer automata és közel ezer kézi visszaváltó működik az országban, és számuk folyamatosan bővül. "A cél, hogy a következő években elérjük a napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiséget" - jelentette ki Szabó Szilvia.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta, a cégcsoport azon dolgozik, hogy a vevőknek minél több helyen rendelkezésére álljon a visszaváltás lehetősége, hiszen a vásárlók kiszolgálása az elsődleges szempontjuk. Tapasztalataik szerint a forgalomnövelő kényelmi szolgáltatás alapvetően jól vizsgázott, és már a bevezető szakaszban is kiugróan magas érdeklődés övezte a visszaváltást.

"A fogyasztók fogékonyak az edukációra, tudatában vannak a visszaváltási lehetőségeknek, ismerik és aktívan használják is a rendszert" - mondta az igazgató.

A visszaváltó automaták működését Till Attila műsorvezető, a MOHU nagykövete mutatta be az eseményen. Beszélt arról, hogy öttagú családban él, így bőven felgyülemlenek náluk a visszaváltani való palackok, ezért családja már rutinos a visszaváltásban - adta közzé az MTI.

Szólj hozzá!

Íme a legjobb győri programok az előttünk álló hétvégére

Tavaszköszöntő, darts bajnokság, jóga szeánsz, rengeteg koncert és még számolatlan kiváló program vár mindenkit. 

A Republikon Intézet szerint a közmédia finoman szólva sem felel meg a kiegyensúlyozottság követelményeinek

Több mint 300 híradót elemeztek, és súlyos aránytalanságokat találtak az M1 műsoraiban.

Narancsos édes nedű, és visszafogott IPA a Dreher legújabb alkotása

Leteszteltük az egyik legnagyobb magyarországi nagyüzemi sörfőzde két új termékét. 

Kósa Roland: elkészültek a Napóleon-ház felújítási tervei Győrben

A kivitelezésre készen áll a város, de a teljes megújuláshoz még forrást kell találni.

A DK kecskeméti jelöltje visszalépett, erre a párt kizárta őt a soraiból

A Demokratikus Koalíció tiszás háttér zsarolásról beszél, szerintük Kopping Rita a pénzt és a pozíciót választotta a képviselőjelöltség helyett.

Ittasan állt az elektromos rollerre egy szombathelyi férfi

Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és garázdaság vétsége miatt emeltek vádat vele szemben.

20 millió forintos pályázatot hirdet Győr a művészeti csoportoknak

Április 20-ig jelentkezhetnek az alkotóközösségek támogatásért.

Az ételcsomagolás szerepe a vendéglátásban

Gondoltál már arra, mennyire fontos a csomagolás minősége, amikor egy éttermet választasz? Lehet, hogy eddig nem tűnt fel, de egy jól megválasztott csomagolóanyag nagyban befolyásolhatja egy vendéglátóhely megítélését.

Kiváló programokat ajánlunk erre a hétvégére is a győri régióban

Lesz kutyasuli, Jóbarátok kvíz bajnokság, egy csomó koncert, és rengeteg minden más. 

Magyar Péter szerint Orbán Viktor belesodorhatja hazánkat az iráni háborúba

A Kormányinfón elhangzó Gulyás Gergely válaszból vonta le a következtetést.

434 millió forintos kiadással tervezi a Haladás a 2026/2027-es bajnoki szezonját

A következő idényben a bajnokság megnyerése, és az NB II-be való feljutás a cél.

Március 27-én nyit Szombathelyen a húsvéti vásár

Lesz kalandpark is, amit a a tavaszi szünet végéig látogathatnak majd a gyerekek.

Elkészült a szombathelyi vasútállomásépület felújítása

A felújítási-karbantartási munkákkal tizenkét hónap alatt végeztek. 250 millió forintot költöttek el.

Kölcsönadott szerszámok miatt önbíráskodott egy ivánci férfi

Csontozókéssel próbálta meg visszaszerezni a holmiját.

21 Kutatóközpont: a fiataloknál tarol a TISZA, az időseknél még tartja magát a Fidesz

A friss felmérés szerint erősen kettészakadt a választók tábora - kor és nem alapján is látványos különbségek rajzolódnak ki.

85 millió forint jut idén Körmenden útfelújításra

A város költségvetésében több tételt is a Változást a Városért Egyesület módosításával fogadtak el.

Fekete Dávid nem vett részt a szerdai rendkívüli győri közgyűlésen

A Meta összeesküvés-elmélet felderítése fontosabb volt.