Zaklatták a Radón táborozó hagyományőrzőket a hétvégén Győrben

ugytudjuk.hu 2024-08-12 08:54:17
Pintér Bence megválasztott polgármester párbeszédet kezdeményez a közbiztonságról.

A győri Barokk Eskövőre érkező, Radó-szigeten táborozó hagyományőrzőket zaklattak a hétvégén – derült ki egy Facebook-posztból.

„Késő este látszólag hajléktalan életmódot folytató – magyarul és ukránul beszélő – egyének erőszakosan piát és cigarettát követelve »megtámadták« a táborozókat, azzal fenyegetve őket, hogy felgyújtják sátraikat, ha nem kapják meg, amit akarnak. A segélyhívás után több, mint fél – konfliktusokkal teli – óra telt el, mire megérkezett a hatósági segítség. Addig a hagyományőrzők kordonokkal körbevették sátraikat és megszervezték, hogy miként fognak háromórás váltott őrséget biztosítani maguknak!”

Az esetre reagálva Pintér Bence október elsején hivatalba lépő polgármester Facebookon azt írta:

„A péntek éjjeli Radó-szigeti atrocitások több állami és önkormányzati feladat elvégzésének hiányosságát megmutatták. A pénzügyi megszorítások és az óriási munkateher miatt teljesen kivéreztetett rendőrség nem tudja az állampolgárok igényeit kielégítően ellátni. Ez így nincs rendben. Ha már az állam nem tesz eleget azért, hogy a rendőrállomány optimális számot mutasson, akkor az önkormányzatnak kell közbelépnie.”

A leendő városvezető azt írta: párbeszédet kezdeményez a rendőrséggel és a Városrendészettel.

Arról is írt, hogy szerinte mindezek mellett a hajléktalanság és a drogprobléma elsősorban nem rendészeti, hanem szociális kérdés. „Korunk és kifejezetten a magyarországi medián fizetések is már az elszegényedéshez vezetnek, a perifériára sodródás pedig vagy a különböző függőségek folyománya, vagy az előszobája. Azt a gyakorlatot, ami az elszegényedést kizárólag rendőri eszközökkel kívánja orvosolni, nemcsak embertelennek, de eredménytelenek is tartom. A katasztrofális állapotú szociális ellátórendszer fejlesztése nélkül ez a válságos helyzet nem megoldható” – írta Pintér Bence

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.