Se Dézsi, se Lázár nem tájékoztatja Győr polgármesterét a Volán-tartozás ügyében

ugytudjuk.hu 2024-08-12 11:29:00
A leköszönő polgármester korábban a rádióban segítséget ígért.

Hiába érdeklődött levélben Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum), Győr október elsején hivatalba lépő polgármestere Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) leköszönő fideszes győri polgármesternél, illetve párttársánál, Lázár János közlekedési miniszternél:

egyik fideszes politikus sem adott ki további részleteket a város Volán felé fennálló állítólagos tartozásáról –

derült ki Pintér Bence két posztjából. Lázár János korábban azt írta, a „bliccelő” Győr 650 millióval tartozik a Volánnak, Dézsi később úgy nyilatkozott, hogy ez az egész egy rosszul sikerült poén, amit nem kell komolyan venni.

Pintér Bence az ügy és az összeg tisztázása miatt augusztus 1-én levelet írt Dézsi Csaba Andrásnak, miután a leköszönő városvezető július 31-én a Győr+ Rádióban a jövőre vonatkozóan felajánlotta a segítségét. Tette mindezt azután, hogy Pintér július 24-én levelet írt Szeles Szabolcs alpolgármesternek, aki az ügy kapcsán már nyilatkozott az önkormányzati médiának. Szeles Szabolcs azonban az érdemi információk átadását elutasította, arra való hivatkozással, hogy nem illetékes a Volán ügyében, és nem tájékoztathatja Győr megválasztott, de még nem regnáló polgármesterét.

Az októberben leköszönő polgármester, Dézsi Csaba András augusztus 7-ig bezárólag nem válaszolt a megválasztott polgármester levelére, de nem válaszolt Lázár János sem, akitől szintén tájékoztatást kért a polgármester.

„Mi, lokálpatrióták a békés fejlődésben hiszünk. A júniusi választási eredmény is ezt mutatja: a fideszes közgyűlési többség és a polgármester békében dolgozzon együtt a város érdekében. Mert ez a győriek akarata” – zárta Pintér Bence Facebook posztját.

Címlapfotónk illusztráció.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.