Buszsofőrre támadt Győrben két utas

ugytudjuk.hu 2024-08-08 12:50:20
Azt sérelmezték, hogy nem pelenkázhatnak a buszon.

A Volán tájékoztatása szerint augusztus elsején a Bácsáról 17 óra 25 perckor induló, Marcalvárosig közlekedő 11-es autóbuszon négy utas szóváltásba keveredett az utastársaival és az autóbusz-vezetővel, mert az autóbuszon szerették volna a velük utazó kisgyermeket tisztába tenni.

Miután az autóbusz-vezető felszólította a rendbontó utasokat, hogy hagyják el az autóbuszt, két érintett személy megfenyegette az autóbusz-vezetőt, majd az egyikőjük tarkón ütötte.

A sofőr a Győri Rendőrkapitányság segítségét kérte, de az érintett személyek még a rendőrök kiérkezése előtt leszálltak az autóbuszról és elhagyták a helyszínt. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett. Kérdésünkre a rendőrség közölte: az érintett ügyben a Győri Rendőrkapitányságon erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozva elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Volán szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy az autóbusz-vezetők – a vonatvezetőkhöz, rendészekhez, jegyvizsgálókhoz hasonlóan – közfeladatot ellátó személynek minősülnek, bántalmazásuk vagy munkavégzésük bűncselekménynek minősül, ezáltal súlyosabb büntetést, akár szabadságvesztést is vonhat maga után.

Szólj hozzá!

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés.