A sárvári közmédia ügyvezetője szerint úgy is tudnak kiegyensúlyozottak lenni, hogy a sárvári polgármester menye is náluk dolgozik

Farkas Bazsi 2024-08-01 17:16:19
Erős családi kapcsolatok szövik át a Sárvári Média Nonprofit Kft.-t.

Komolyan nőttek a sárvári önkormányzati cégvezetők fizetései - írtuk korábbi cikkünkben. Fonyó Robertának, a Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének bére például 538 ezer 200 forintos bérét június 1-től 910 ezer forintra emelték. 

Miközben egyébként 2023-ban a cégnek 45 millió 254 ezer forintos önkormányzati támogatást nyújtott a képviselő-testület.

Sárvári Média Nonprofit Kft. elég sokrétű, a sárvári médiát centralizáló cég. Ez a Kft. üzemelteti ugyanis a Sárvári Televíziót, a Sárvár Rádiót, kiadója az önkormányzati lapnak, a Sárvári Hírlapnak, üzemelteti a sárvári önkormányzat hivatalos weboldalát, a sarvarvaros.hu-t, valamint az ehhez kapcsolt Facebook-oldalt, a Sárvár Lendületbent.

Ez utóbbi egyébként nagyobb prioritást élvez, mind a kéthetente megjelenő, minden sárvári postaládába bekerülő önkormányzati lap. Fonyó ugyanis utóbbit nemrég áldozta be az előbbiért, és mondott le a lap felelős szerkesztői állásáról a Facebook admin feladatok ellátásának javára.

A polgármester menye a sárvári köztévében

Komoly családi összefonódásokra lettünk figyelmesek a Sárvári Televízió weblapját böngészve, ahol az Impresszumban az ügyvezető férje, és fia, Kondora István (Fidesz-KDNP) sárvári polgármester menye is a dolgozóik névjegyzékében található.

De a Sárvári Média Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának egyik tagja és a szerkesztőség egyik szerkesztő-riportere között rokoni szálat véltünk felfedezni. 

Hogy tisztán lássunk, Fonyóhoz fordultunk, aki válaszában megerősítette, hogy valóban férje a cég egyik operatőr-vágója. Ám azt is hozzátette, hogy a férfi 20 éve áll kapcsolatban a tévével, jelenleg pedig mint vállalkozó dolgozik.

Az ügyvezető fia diákként néhány éve segítette a feladatellátást, levelünk után frissítették az impresszumot és kikerült onnan a neve.

Kondora polgármester menyével kapcsolatban leszögezte, hogy 15 éve dolgozik a cégnél, a közös munka még akkor kezdődött el, amikor nem volt családi kapcsolatban a város első emberének fiával, Kondora Bálinttal, aki egyébként a Fidesz-KDNP színeiben a megyei közgyűlés alelnöke.

“A családi-állapot változása nem befolyásolja a munkaviszonyát” - hangsúlyozta a cégvezető.

Levelében nem tagadta, hogy a náluk dolgozó szerkesztő-riporter és a felügyelőbizottság egyik tagja férj és feleség kapcsolatban van, ám azt is hozzátette, hogy az asszony vállalkozóként vesz részt a műsorkészítésben.

Válaszában az ügyvezető fontosnak tartotta még megjegyezni, hogy a Sárvári Média Nonprofit Kft.-nél 15 fő vesz részt a műsorkészítésben.

Valamint, hogy a Sárvári Média Nonprofit Kft. naprakészen, kiegyensúlyozottan tájékoztatja a lakosságot a helyi eseményekről.

A Sárvári Televízió bejelentés alapján működő helyi kereskedelmi lineális audiovizuális médiaszolgáltatás - zárt így a Fonyó levele. Azt pedig mi tesszük hozzá, hogy mivel a sárvári tévé komoly közpénz támogatásból működik, valamint a cég tulajdonosa is a hely önkormányzat, így ugyan lehet, hogy kategóriáját tekintve keresekdelmi csatornának minősül, ám finanszírozását és tulajdonosi hátterét tekintve egyértelmű, hogy közmédiának minősül. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.