Lenkai Nóra bevitte a politikát az ELTÉ-re és szelektál a szerkesztőségek között

Farkas Bazsi 2024-07-29 17:10:50
Pénteken olyan sajtótájékoztatót tartott a SEK, amelyre szerkesztőségünk nem kapott meghívást.

Folyamatosan emelkedik a hallgatói létszám az ELTE Savaria Egyetemi Központban: az idei felvételi eljárásban 8,5 százalékkal többen jutottak be az egyes szakokra. Legtöbben pedagógusképzésekre jelentkeztek, de változatlanul népszerű volt a pszichológia, a gépészmérnöki szak, és sokakat vonzott az újdonságként indított óvodapedagógusi képzés is. Az eredményekről sajtótájékoztatón számoltak be a campus vezetői - írta tudósításában a Savaria Fórum.

A múlt héten pénteken tartott tájékoztatót az egyetem, és annak helyi vezetője, Lenkai Nóra. Az eseményre minden helyi szerkesztőség meghívást kapott, kivéve az Ugytudjuk.hu.

Lenkai a Fidesz-KDNP színeiben indult az idei önkormányzati választáson, szerkeszőségünkkel pedig már a kampány ideje alatt is mostohán bánt. Amikor élőszóban tettünk fel neki kérdéseket, akkor hárított, amikor pedig kérésének megfelelően írásban küldtük el azokat, akkor nem érkezett válasz. Lenkait egyébként jelenleg sem tudjuk felhívni telefonon, mivel letiltotta a hívásainkat.

Mivel eddig nem fordult elő olyan, hogy a szombathelyi egyetemtől egy szerkesztőség azért ne kapjon meghívót, mert annak vezetője valamiért nem szimpatizál annak munkájával, írásban kérdeztük meg, hogy miért nem hívtak meg minket.

Gaspari Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektori kabinet munkatársa válaszában a miért nem adott magyarázatot, azonban elküldte írásban a tájékoztató sajtóanyagát.

Lenkai június 9-én 64,92% - 30,28% arányban alulmaradt Nemény Andrással (Éljen Szombathely!) szemben, azóta pedig nem nyilvánult meg tiszavirág életű politikai karrierjével kapcsolatban.

Nagyvalószínűséggel azért nem hívta meg az Ugytudjuk.hu-t, mert Lenkai biztos volt abban, hogy a választási eredményekkel kapcsolatban is kérdezni fogjuk, ahogy azt a Nyugat.hu meg is tette, ám Lenkai azzal hárított, hogy ő ott és akkor csakis a felvételi eredményekkel kapcsolatban tart tájékoztatót.

A most kialakult helyzetet Lenkai maga teremtette akkor, amikor elindult a politikusi pályán. A kérdés persze adja magát, hogy mit szól mindehhez az ELTE vezetője, ám a helyzet az, hogy Borhy László, az ELTE rektora maga is azok között az aláírók között volt, akik februárban egy nyílt levélben “kérték fel” Lenkait arra, hogy legyen a kormánypártok szombathelyi polgármesterjelöltje.

Szomorúnak tartjuk, hogy az ELTE azért rekeszt ki szerkesztőségeket a felsőoktatásról szóló tájékoztatókról, mert vezetőit megcsapta a politika szele. Arre a fideszes módszerre pedig egyből vevők voltak, amelynek gyakorlata szerint el kell némítani a velük szemben kritikát megfogalmazó hangokat.

Emailben küldtünk kérdéseket Lekainak, aki cikkünk megjelenésééig nem küldött válaszokat.

Értesüléseink szerint egyébként a módszer miatt több ELTÉ-s dolgozó is kifogást emelt, és jelezték, hogy nem jó az az irány, amit Lenkai a kirekesztéssel elkezdett.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.