Meg akarta ölni a válófélben lévő feleségét egy győri férfi

Farkas Bazsi 2024-06-25 09:42:24
Kést rántott a nő munkahelyén.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség emberölés kísérlete és zaklatás miatt emelt vádat egy 40 éves férfival szemben.

A vádirati tényállás szerint a férfi és felesége 2019-ben ismerkedtek meg egymással, majd 2020 tavaszán kötöttek házasságot. A terhelt a házasság elején külföldön dolgozott, ahonnan 2021 őszén jött haza Magyarországra, és ezt követően a házasság meg is romlott, majd 2022 nyarán külön is költöztek.

Ezt követően a vádlott többször halálosan meg is fenyegette a sértettet, aki a bíróságtól távoltartást kért férjével szemben. A bíróság el is rendelte a távoltartást 2022 szeptemberében, de a férj már a végzés meghozatala napján meg is jelent a sértettnél, akit szidalmazott, megöléssel fenyegette, emiatt ki is kellett hívni a rendőrséget, akik bilincsben vitték el a terheltet a helyszínről.

A terhelt továbbra sem nyugodott bele a történtekbe, és 2023 januárjában, délelőtt megjelent a sértett győri munkahelyén, hogy iratokat kérjen tőle, majd egy rövid szóváltást követően távozott. Ezután a vádlott dél körül, ittasan visszatért válófélben lévő felesége munkahelyére, az ott lévő vendéget „itt most csúnya dolgok fognak történni!” felkiáltással elzavarta, majd elővett egy 7 cm pengehosszúságú kést, és a sértettre támadt. A nő kimenekült az utcára, de a vádlott követte, a földre lökte és legalább három alkalommal a sértett nyaka irányába szúrt, és többször meg is ütötte a sértettet.

Járókelők siettek a sértett segítségére, ők rángatták le róla a vádlottat. A sértett a bántalmazás miatt végül a fején és a kezén szenvedett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket.

A kényszerintézkedés hatálya alatt álló terhelt ellen az ügyészség emberölés kísérlete és zaklatás miatt emelt vádat, és – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a bűncselekmények beismerése esetén a vádlottal szemben 7 év börtönbüntetést szabjon ki.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.