Szentivánéj, szurkolói ház, kertmozi adja a szombathelyi nyári programok gerincét

Farkas Bazsi 2024-06-13 08:24:40
A TDK-val kézen fogva pezsdül fel a nyár. Itt a részletes program!

SZENTIVÁNÉJI VIGASSÁGOK 2024

Szombathelyen az 1960-as évek óta rendezik meg a Szentivánéji Vigasságok programot. A nyári napforduló időpontjához kötődő Szent Iván-napi népszokások – tűzgyújtás, tűzugrás, tüzes koszorú készítése, ördögűző rítusénekek éneklése – Magyarországon már a 16. században ismertek voltak. Az év legrövidebb éjszakájához fűződő hiedelmek és szokások a mai napig fennmaradtak, illetve a hagyományok ápolásának köszönhetően felelevenítődnek.

A rendezvénysorozat a 80-as években pénzügyi okok miatt megszakadt, de 1992 óta ismét megtartjuk az ünnepet.
Az év leghosszabb napját ünneplő szabadtéri rendezvény hagyományos helyszíne a festői szépségű Csónakázótó és környéke. A rendezvényt minden évben óriási érdeklődés kíséri, a látogatók száma 15-20 ezer fő körül várható, ezzel – a Savaria Karnevál után – a város második legnagyobb szabadtéri rendezvénye.

Az európai hagyományokra épülő nyárköszöntő vigasság Szombathely legimpozánsabb rekreációs területén várja a szombathelyieket és a környéken élőket érdeklődési körtől és korosztálytól függetlenül. Ezért is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten a lehető legszélesebb kínálatot nyújtani az érdeklődőknek. A nagyszínpadon a hazai zenei élet egy-egy meghatározó előadója szórakoztatja a Szentivánéji Vigasságok közönségét. A koncertélményt a 10x10 méteres nagyszínpad és óriáskivetítő teszi még felejthetetlenebbé.
A város második legnagyobb szabadtéri rendezvénye a találkozásokról, a sokszínűség megünnepléséről és a felhőtlen szórakozásról szól.

Az egyes programelemek helyszíneit a Szent Iván-napi vásári forgatag kapcsolja össze Szombathely legimpozánsabb rekreációs területén. A rendezvényt hagyományosan az éjféli tűzijáték zárja, mely csodás látványt nyújt a tóparton összegyűlt közönség számára.

Nagyszínpadi programok (Emlékmű alatt):

Június 21., péntek:
18.00 Varga Feri és Balássy Betty 
20.00 Dévényi Disco Show 
22.00 Szikora Róbert és az R-GO

Június 22., szombat:
17:00 Kaláka családi koncert 
19:00 Ocho Macho 
22:00 Irigy Hónaljmirigy 
24:00 Tűzijáték

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Vidámpark, extrém játékok adrenalin függőknek, élménypark és hagyományos vásári játékok kicsiknek és nagyoknak. Gasztronómiai és kézműves vásár.
Borliget – borkóstoló és borozgatós programok.

TDK SZURKOLÓI HÁZ

HELYSZÍN: AGORA – MSH / MÁRCIUS 15. TÉR

Június 15-től július 14-ig az AGORA Savaria Nonprofit Kft. a TDK Hungary Components Kft-vel közösen szurkolói zónát alakít ki a labdarúgó Európa-bajnokság idejére. A tervek szerint a magyar vonatkozású mérkőzésekre, valamint a két elődöntőre és a döntőre is várjuk a szurkolókat az AGORA-Művelődési és Sportház előtti dísztéren. 
A 600 férőhelyes sátorban legalább 4 méter x 3 méteres kivetítőn követhetik a szurkolók a meccseket. 
A mérkőzések szünetében színpadi programokat láthatnak, sportszakmai beszélgetéseken vehetnek részt a drukkerek. A rendezvényen büfészolgáltatás is üzemel.

A TDK SZURKOLÓI HÁZ és a BÜFÉ is a mérkőzések előtt egy órával nyit. 

A mérkőzések időpontjai:
CSOPORTMÉRKÖZÉSEK (A-csoport):
2024. június 15. (szombat) 15:00        Magyarország – Svájc 
2024. június 19. (szerda) 18:00        Németország – Magyarország
2024. június 23. (vasárnap) 21:00        Skócia – Magyarország

A MAGYAR CSAPAT TOVÁBBJUTÁSA ESETÉN TOVÁBBI MÉRKÖZÉS(EKE)T IS KÖZVETÍTÜNK!

ELŐDÖNTŐK:
2024. július 9. (kedd) 21:00        
2024. július 10. (szerda) 21:00        

DÖNTŐ:
2024. július 14. (vasárnap) 21:00     

FÉLIDEI PROGRAMOK:

2024. június 15. (szombat) kb.15:45     Westside TSE bemutatója

2024. június 19. (szerda) kb.18:45     Bánhegyi Adrienn többszörös világ- és Európa-bajnok ugróköteles bemutatója

2024. június 23. (vasárnap) kb.21:45     Energy Dance Team bemutatója

2024. július 9. (kedd) kb. 21:45         Free Foot Style bemutató

2024. június 10. (szerda) kb.21:45     Movement Academy bemutatója

2024. július 14. (vasárnap) kb.21:45     Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub bemutatója

A TDK BEMUTATJA:
„A DAL UGYANAZ MARAD”
ZENÉS KERTMOZI AZ EMLÉKMŰ DOMBON

Évek óta nagy siker a zenés kertmozi az Emlékmű-dombon. Az AGORA Savaria Nonprofit Kft. egyedülálló kezdeményezése, a szabadtéri vetítés 2024-ben sem maradhat ki a nyári programkínálatból Szombathelyen. 
Az „Érezd Szombathelyt!” programsorozat részeként az első hétvégén, 2024. július 26-án és július 27-én igazi közönségkedvencek kerülnek műsorra. A Flashdance című zenés romantikus film 1983-as bemutatása óta hatalmas rajongótábort tudhat magáénak, a Barbie pedig a tavalyi év egyik legnagyobb kasszasikere volt a mozipénztáraknál. A fantasy filmvígjáték is látható lesz majd az óriásvásznon. 
A vetítőfelület egy nagyméretű légvászon, a vetítéstechnikát egy Christie Projektor, a hangot pedig egy Dolby Processzor biztosítja a Menthol Multimédia Kft. támogatásával.

A zenés kertmozi a nyár folyamán még visszatér. Augusztus 16-án a Több mint testőr, augusztus 17-én az Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész látható.

A mozis piknik azért is egyedülálló, mert nincs előre telepített szék, nincs előre kijelölt-lefoglalt hely. Mindenki úgy és ott foglal helyet, ahogy és ahol szeretne, de plédet, kisszéket ajánlott vinni. A piknik hangulatot az is fokozhatja, ha ropogtatnivalót, könnyed vacsorát és a hőségre tekintettel megfelelő mennyiségű frissítőt is hoznak magukkal a nézők. A helyfoglalás kötetlenül, érkezési sorrendben történik.

PROGRAM

JÚLIUS 26. 21.00 
EMLÉKMŰ DOMB 
„A DAL UGYANAZ MARAD”
ZENÉS KERTMOZI AZ EMLÉKMŰ DOMBON 
Flashdance (1983) – amerikai zenés film (90 perc) 
(Esőnap: 2024. július 28. vasárnap)
A programon való részvétel ingyenes.

JÚLIUS 27. 21.00 
EMLÉKMŰ DOMB 
„A DAL UGYANAZ MARAD”
ZENÉS KERTMOZI AZ EMLÉKMŰ DOMBON 
Barbie (2023) – emirátusokbeli-amerikai akció-vígjáték, dráma (114 perc) 
(Esőnap: 2024. július 28. vasárnap)
A programon való részvétel ingyenes.

AUGUSZTUS 16. 20.30 
EMLÉKMŰ DOMB
„A DAL UGYANAZ MARAD”
ZENÉS KERTMOZI AZ EMLÉKMŰ DOMBON 
Több mint testőr (1992) – amerikai thriller (130 perc) 
(Esőnap: 2024. augusztus 18. vasárnap)
A programon való részvétel ingyenes.

AUGUSZTUS 17. 20.30 
EMLÉKMŰ DOMB
„A DAL UGYANAZ MARAD”
ZENÉS KERTMOZI AZ EMLÉKMŰ DOMBON 
Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész (2023) – amerikai akció, thriller, kalandfilm (145 perc)
(Esőnap: 2024. augusztus 18. vasárnap)
A programon való részvétel ingyenes.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.