Legyőzte a Vasast, karnyújtásnyira került az első osztálytól az ETO

ugytudjuk.hu 2024-05-21 06:11:00
Kétszer hozta vissza a meccset, aztán fordított a győri csapat.

Óriásit közdve 3-2-re győzött hazai pályán az ETO FC Győr a feljutásért szintén versenyben lévő Vasas ellen hétfő este,

ezzel a győri csapat karnyújtásnyira került a feljutástól: az utolsó fordulóban az Ajka ellen már a döntetlen is elég a biztos második helyhez az NB II-ben.

A meccs az első félidőben eldőlt: a Vasas az első tíz percben kétszer szerezte meg a vezetést, de az ETO először Szépe, majd a 23. percben Lukics góljával egyenlített. A szünet előtt a félidőt végigtámadó győriek Bumba találatával megszerezték a vezetést. A második félidőben, bár volt pár villanása a győri csapatnak is, inkább a Vasas dominált, Gyurákovicsnak többször is mentenie kellett.

A 7470 néző előtt játszott rangadón remek volt a hangulat.

Szólj hozzá!

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.

Megszavazta a győri közgyűlés az óvodai közétkeztetés módosított egységárait 

Az elhúzódó közbeszerzési folyamatok mellett is biztosított a közétkeztetés.

Azbeszt-ügy: folytatódnak a szerpentinit-vizsgálatok Győrben, újabb érintett magáningatlant egyelőre nem találtak

Miközben az Útkezelő már a teljes aszfaltréteget vizsgálja, a város továbbra is az azbesztmentesítés országos szabályaira és a 3 milliárd forintos állami alap részleteire vár.

Győri horror: arra kényszerítette párját egy férfi, hogy ássa meg a saját sírját

A 49 éves vádlott brutálisan bántalmazta a nőt, a házkutatás során fegyvereket is találtak nála – akár tizenkét év börtönt is kaphat.

Hogyan előzzük meg a mentális kiégést a mai világban?

A modern világban gyakoriak a növekvő elvárások és a stresszes környezet, amelyek sok embert kimerítenek.