27 éve üzemel a fideszes képviselő feleségének étterme a körmendi kastélyban, de csupán az utóbbi 3 évben fizet bérleti díjat

Farkas Bazsi 2024-04-22 19:28:43
Mindössze 50 ezer forint +ÁFA a havi tarifája.

1997 június 11-én kapott működési engedélyt a Várkert Ételbár - tudtuk meg a körmendi jegyzőségtől. Az étterem a Batthyány-kastély területén üzemel. A kastély több lépcsőben került az állami vagyonkezelőtől a körmendi önkormányzat vagyonkezelésébe.

A Kastély épületei több helyrajzi számon találhatóak, 2014-ben és 2019-ben kerültek azok önkormányzati vagyonkezelésbe - ezt szintén a jegyzőség írta meg kérdésünkre. Az étteremnek helyet adó épületrész a 2014-ben kezelőt cserélő ingatlanok sorában volt.

Mindennek a körmendi képviselő testület 2021. szeptember 30. ülésére tett előterjesztés tekintetében lesz jelentősége.

“A Várkerti Ételbár elnevezésű vendéglő a kastély területén működik. Az Önkormányzattal, amikor megszerezte a Kastély vagyonkezelői jogát, az étterem nem kötött bérleti szerződést, és a Magyar Állam igazolta előttünk azt, hogy velük se kötött az étterem szerződést. Ezért a bérlet kérdését rendezni kell.”

Vagyis az előterjesztés szerint az éttermet üzemeltető vállalkozó bérleti díj megfizetése nélkül használhatta a helyiséget. Mindez akkor derült ki, amikor a vagyonkezelői jogot átvette az önkormányzat.

Az előterjesztés érdemi része így folytatódik:

“A bérlőnek meg kell fizetnie egyrészt az elmúlt 5 évre az elmaradt bérleti (használati) díjat, másrészt a jövőre nézően is fizetnie kell a bérleti díjat. A bérleti (használati) díj összegére 50.000 Ft+ ÁFA/hó összegben teszünk javaslatot, mert az üzlet csak 10 órától 15h-ig van nyitva, tehát csak ebédeltetés folyik az étteremben, vasárnap pedig zárva van. Esetenként rendezvényekre is főz az étterem. Az elmúlt 5 évre eső összesen 3 m Ft + ÁFA használati díj megfizetésére részletfizetési könnyítést kért az éttermet üzemeltető vállalkozó.”

A javaslatot 12 igen szavazattal, vagyis teljes konszenzussal fogadta el a tesület.

Az étterem üzemeltetője Nagyné Tomasics Annamária egyéni vállalkozó. Férje Nagy Gábor jelenleg Fidesz-KDNP színekben a Vas megyei közgyűlés tagja, a körmendi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltje.

A FIDESZ-MPSZ tagjaként 1998. őszétől bekerültem Körmend város önkormányzatába, illetve a Vas Megyei Közgyűlésbe - írja Nagy Gábor nyilvánosan elérhető önéletrajzában a vasmegye.hu oldalon.

Az Ugytudjuk.hu közérdekű adatkérelemmel fordult a körmendi önkormányzathoz, hogy megkapjuk a bérlő és a bérbeadó között kötött bérleti szerződést. Az önkormányzat első körben a dokumentumot nem, csak az adatokat volt hajlandó kiadni, majd miután bíróságon perben kértük ismét magát a szerződést, az önkormányzat végül peren kívüli egyezség során - az ügyvédi munkadíj megtérítésével - adta azt ki.

Ebben az szerepel (A bérleti szerződés ide kattintva letölthető.), hogy 2021 október 1-vel kezdődően havi 50 ezer forint + ÁFA bérleti díjat fizet az éttermet üzemeltető vállalkozó az önkormányzatnak.

A testület arról is határozott, hogy 5 évre visszamenőleg, vagyis 2016 szeptemberéig szintén ekkora mértékű bérleti díjat kérnek, ám az erre vonatkozó megállapodást a bérleti szerződés már nem tartalmazza.

Egyébként azért is furcsa az 5 éves visszamenőleges hatály, mert az étteremnek is helyet adó épületrész már 2014-ben a körmendi önkormányzat vagyonkezelésébe került, bérleti díj beszedését erre az időszakra mégsem javasolta Bebes István (Fidesz-KDNP) polgármester.

Kerestük az Állami Vagyonkezelőt, hogy még több részletet tudjunk meg a vagyonkezelői jog átadásáról, ám cikkünk megjelenéséig választ nem kaptunk.

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.