A bíróság szerint is el kell árulnia a győri önkormányzati cégnek, mennyibe került az I. Győri Bál

Pintér Bence 2024-04-19 18:34:42
Mégsem veszíti el közpénz-jellegét a közpénz, ha az önkormányzati céghez kerül.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Első fokú döntés született a Győri Járásbíróságon az ügyben, amelyet azért indítottunk, mert a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. (GYTP) nem akarta elárulni, mennyi pénzbe került az idén januárban megszervezett I. Győri Bál.

A bíróság nem fogadta el a GYTP érvelését azzal kapcsolatban, hogy a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú cég nem közpénzzel gazdálkodik,

pedig a cég jogi képviselője többször is elmondta a tárgyaláson, hogy álláspontjuk szerint bármilyen közpénz is kerülne hozzájuk, az elveszíti közpénz-jellegét. Ezt már csak azért is fontos volt hangsúlyozni, mert az önkormányzat egy szponzorációs szerződés keretében 15,7 millió forinttal direktben támogatta meg a bál szervezését.

A Dézsi Csaba András polgármester kabinetfőnöke, Endrődi Péter által vezetett GYTP-nek az első fokú ítélet szerint 15 napon belül ki kell adnia az adatokat arról, hogy menynit fizettek a sztárfellépőknek, mennyibe került a catering, illetve az Audi Aréna bérlése. A cégnek meg kell fizetnie a perköltséget is, amit megspórolhattak volna a győri adófizetőknek, ha nem próbálnak meg titkolózni.

Az sztárfellépőként a Tóth Gabi és a Fricska táncegyüttest felvonultató önkormányzati szervezésű esemény kapcsán korábban megírtuk: gyengén alakultak a jegyeladások január elején, így több, szintén közpénzből működő önkormányzati cég és intézmény is asztalt vásárolt a rendezvényen, ahol egyébként a híres győri étterem, a Lamareda biztosította az exkluzív menüt.

A győri önkormányzati cégekkel kapcsolatos korábbi tapasztalatokból úgy sejtjük, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen, így másodfokú tárgyalásra is szükség lesz. Korábban a Győr-Szol, a GYHG az alvállalkozóik, az önkormányzat pedig a 2020-as bútorbeszerzések kapcsán is Kúriáig vitte az ügyet. Az első két esetben ott is az önkormányzati cégek ellen ítélt a bíróság, a harmadik ügyben várjuk a kúriai döntést.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.