Dézsi: Radnóti Ákos azért mondott le, mert megzsarolták

Pintér Bence 2024-04-08 15:13:00
A volt alpolgármester korábban arról beszélt, hogy új kihívásokat keres. Dézsi arról is beszélt, hogy lehet, hogy a felesége részeg volt.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Interjút adott Dézsi Csaba András győri polgármester az Ultrahangnak, amelynek végén szóba került az őt Borkai Zsolt és Hajtó Péter felől érő asszonyverési vád is. Ennek kapcsán a polgármester az 50. perctől elmondta a történet aktuális verzióját, amely szerint a feleségének korábban hasnyálmirigyrákja volt, ami miatt zavart állapotba került a rendezvényen. Mikor erre visszakérdezett a műsorvezető, hogy mi az igazság a részegséggel kapcsolatban, Dézsi azt mondta: az is lehet, hogy részeg volt, az is, hogy tettek valamit az italába, hiszen „bűnözőkkel” állnak szemben.

Ezután szóba került Radnóti Ákos is, aki decemberben lemondott alpolgármesteri posztjáról, és a választáson képviselőnek sem indul újra. Abban az ügyben is benne volt Hajtó Péter volt fideszes, jelenleg Borkai Zsoltot támogató képviselő keze, hiszen ő írt posztot még a lemondás előtt arról, hogy zsarolhatóvá válhatott Győr egyik alpolgármestere.

Ezután bejelentették egy közleményben, hogy Radnóti lemond a közlemény magyarázata szerint azért, mert „új megbízatása összeférhetetlen jelenlegi tisztségével”. A közlemény szerint „Radnóti Ákos a továbbiakban turisztikai és marketing menedzserként folytatja tevékenységét, operatív feladatokat lát el”. A Tiszta Szívvel a Városért Egyesület ezután közleményben követelte, hogy árulják el a valódi indokot.

Azt ezt követő közgyűlésen több ellenzéki képviselő is megkérdezte, hogy mi az igazság, mi a valódi indoka a lemondásának. Radnóti ekkor azt mondta: kiadott egy közleményt, azt kell elolvasni, minden le van írva benne, a pletykákat ismét határozottan tagadja, és egyszerűen arról van szó, hogy új kihívást keres. Ezután tagadta, hogy bármilyen eljárás folyna ellene.

Az Ultrahang-interjúban azonban egy óra egy percnél Dézsi Csaba András egy ettől teljesen eltérő indokot adott meg: azt mondta, hogy Radnóti Ákost zsarolták, ezért mondott le.

A videóban ez hangzik el:

„Lemondott egy alpolgármesterem is. Őt is megzsarolták, csak engem más fából faragtak, és miután nem csináltam semmi oylat, amivel lehetne zsarolni, ennek következtében engem nem tudnak zsarolni. Őt ugyanígy megfenyegették, ezért mondott le.”

Ami kissé ellentmondásban áll azzal a korábbi állítással, hogy az új kihívások miatt vonult vissza a politikától az alpolgármester, akinek új megbizatásáról egyébként továbbra sincs érdemi információ.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.