A Távhőnél lesz a pumpa, indulhat Kőszeg új sportberuházása

Farkas Bazsi 2024-04-03 17:04:00
Megtalálták a kerékpáros pálya új helyét.

Épphogy elkezdődött az év, január közepén máris lakossági fórumot szerveztek a kőszegiek, a Millenium Falcon alakját formázó természetvédelmi látogatóközpont mögötti parkba. Kerékpáros pumpapálya megépítését tervezték ugyanis is ide. 

Történt ugyanis, hogy Révész Máriuszt a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztost kőszegi látogatása során annyira elbűvölte a helyi kerékpáros élet (egyes helyi információk szerint ebben szerepe volt a Kőszegi-hegyen létesült illegális hegyikerékpályáknak is, amiket Révész maga is kipróbált), hogy úgy döntött kormányzati pénzt intéz a városnak egy pumpapálya megépítésére. 

Az ügyességi pálya 75%-ban vagyis 32 millió 999 ezer 606 forint értékben a központi költségvetés terhére, míg a marad 25%-ban 11 millió forintban önkormányzati forrásból valósul meg.

Helyének a már említett Alpannónia Parkot jelölték ki, a környék, sőt a környéktől jó távol lakó helyiek azonban barbárságnak tartották, hogy a zöldet néhány kerékpáros kedvének áldozzák be. 

Básthy Béla (Fidesz-KDNP) polgármesternek Csiki István (Fidesz-KDNP) képviselőn keresztül üzent a lakosság: ha kell a testükkel védik meg a fákat, de a parkban kerékpáros pálya nem lesz.

Fotó: Farkas Bazsi

A városvezetés észlelve az ellenállást újabb helyszínek kijelölését kezdte meg. Az elhelyezkedés szempontjából a következő elvárásoknak kellett megfelelni:

- Kritérium a településközpontú tájolás. Előny, ha iskolák, óvodák közelében épül kerékpáros pumpapálya.
- Célszerű már meglévő kerékpárutak útvonalához csatlakozni.
- Parkolási lehetőség biztosítása a helyszínen, a helyszín közelében.
- Kritérium a 200 méteres körzetben található mosdó, büfé, konditerem vagy KRESZ-park, de egy ivókút megléte/kiépítése is célszerű.
- Amennyiben a fakivágás a kerékpáros pálya nyomvonaláról elengedhetetlen, a kivágott fa pótlása kötelező, annak költsége elszámolható.

A március 28-án ülésező testület a következő helyszínek között válogathatott:

Csónakázó tó melletti közterület (1112/3 hrsz.)
Régi „Vágóhíd” – területe (2545 hrsz., 2546 hrsz., 2547 hrsz.)
Deák Ferenc utca - Távhő melletti ingatlanokon (2975/50 hrsz., 2975/138 hrsz., 2975/99 hrsz., 3013/4 hrsz.)

A Városfejlesztési, Idegenforgalmi, Környezetvédelmi és Vagyonügyi Bizottság előzetes ülésén a Deák Ferenc utca - Távhő melletti ingatlanok, mint lehetséges helyszín kapta a legtöbb igen szavazatot.

A testület nem ágált a bizottság döntése ellen, így megtámogatva azt, a Távhő melletti területen indulhat hamarosan a kerékpáros pumpapálya építése. 

Támogasd adód 1%-val a hatalomtól független újságírást!

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adószám: 19294571-1-18.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.