A szombathelyi Hunyadi út új parkjába színpadot is építenek, a Gyöngyösre pedig stégek is kerülnének

Farkas Bazsi 2024-03-26 08:44:00
A Dési Iskolába pedig zöld labirintust, magaságyásokat, és támfalas teraszt is építenének az eu-s Just Nature projekt keretein belül.

2021 januárjában hívott össze egy sajtótájékoztatót a szombathelyi városvezetés, hogy megossza a hírt:

közvetlenül az Európai Uniótól 437 ezer eurót vagyis 156 millió forintot nyert Szombathely.

A pénzt csakis a város zöldítésére fordíthatják. Az akkor megfogalmazott célok szerint, ebből a pénzből megújítják az a Hunyadi út zöldterületet, ami a szőlősi templom és a Lidl között található, valamint jut belőle a zöld nevelést segítő elemek kiépítésére a Dési Huber Általános Iskolában is.

A projekt egyik teljesítendő feladata volt, hogy a helyieket vonják be a tervezési folyamatokba vagyis, hogy a szombathelyiek mondják el szerintük milyen innovációs megoldások kellenek a terület minőségének javítása érdekében.

A tervek elkészültek, ezeket a csütörtöki, szombathelyi közgyűlés meg is vitatja. A testületi-ülés anyagai közé feltöltött látványtervek szerint, a parkba ivókút és kerékpártároló, színpad és ülőhelyek kialakítása is tervben van.

A Désiben pedig magaságyások, zöld labirintus, támfalas teraszt építését is kitűzték.

Az anyag megjegyzi, hogy a közösségi tervezési műhelymunka során a Dési Huber Általános Iskola udvarára felmerült tervezési szempontok között volt, hogy:

•    A beavatkozások, illetve azok kialakítása minimalizálják a megvalósulás miatt keletkező üzemeltetési, karbantartási terheket, különösen a speciális szakértelmet igénylő karbantartási feladatokat. 
•    A tervezés során külön figyelmet kell fordítani a vandalizmus kockázatának csökkentésére. 
•    Prioritást kell, hogy élvezzen a meglévő zöldterületek rekonstrukciója, az állagmegóvás az új elemekkel szemben. 
•    Szem előtt tartandóak a tűzoltóság elvárásai az épület megközelíthetőségére irányulóan.

A Hunyadi úti parkkal kapcsolatban pedig az fogalmazódott meg, hogy 

•    Biztosítandók az eszközök a hulladék gyűjtéséhez, valamint a kutyahasználatból fakadó szennyeződés kezeléséhez. 
•    Biztosítandók szabadidős tevékenységek több generáció számára. 
•    Elősegítendő a helyszín fenntartható módon való megközelítése. 

Dési iskolaudvar - Tervezett beavatkozások/munkálatok:

Zöldfal - tornaterem üres falának a felfuttatása növényzettel, növényekkel beültetett támfalas terasz, sövénylabirintus, magaságyások, pihenőtér, árnyékos évelőkert kialakítása, cserje, rézsűmegkötő cserjék, fák telepítése, megújítása, tanösvény és Kneipp taposó, öntözéshez vízkivételi hely kiépítése, meglévő padok fel/megújítása, hátsó-erdősebb terület rendezése.

A beavatkozások minimalizálhatják a keletkező üzemeltetési, karbantartási terheket, külön figyelmet fordítva a vandalizmus kockázatának csökkentésére. Prioritást élvez a meglévő zöldterületek rekonstrukciója, az állagmegóvás az új elemekkel szemben, szem előtt tartva a tűzoltóság előírásait az épület megközelíthetőségének vonatkozásában.

Fotó: Farkas Bazsi

Hunyadi úti zöldterület: - Tervezett beavatkozások/munkálatok:

Zúzalékos sétány (patakpart mellett), tornapálya több állomással, szabálytalan ösvény, kavicsos, növényes út, ivókút kiépítése, az Őrség utca folytatásában kerékpártároló, asztalok és padok/ülőhelyek játékokkal elhelyezése, városi erdő, vadvirágos rét, egyéb díszfüvek, növények, telepítése, rendezvénytér, játszótér természetes elemekből - dombok/völgyek, parti pihenőhelyek létrehozása.
A beavatkozás biztosíthatja a helyszín fenntartható módon való megközelítését, több generáció számára szabadidős tevékenységet. 

Amennyiben a terveket a képviselők elfogadják, úgy indulhat a megvalósítás is.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.