156 millió forintot nyert pályázaton Szombathely az Európai Uniótól

Farkas Bazsi 2021-01-22 16:22:00
A pénzből ligetet telepítenek a Hunyadi úton, zöldítik a Dési iskolát és még néhány városházi dolgozó bérére is futja.

Rendhagyó helyen, a Hunyadi úton, a Gyöngyös partján tartott sajtótájékoztatón jelentette be ma Nemény András (Éljen Szombathely!), polgármester, és Németh Ákos (Éljen Szombathely!), fenntartható fejlődésért felelős tanácsnok, hogy közvetlenül az Európai Uniótól

437 ezer eurót vagyis 156 millió forintot nyert Szombathely.

A pénzt a város zöldítésére költhetik el. Így virtuális valósággal kiterjesztett ligetet telepítenek a Hunyadi úton a Lidl és a templom közé. A pénzből telik arra is, hogy a Dési iskolában magaságyásokat és zöld falat hozzanak létre, de az elnyert összegből a városháza egyes dolgozóinak bérét is kifizethetik majd.

Németh Ákos elmondta, hogy összesen 39 pályázóból lett a három győztes egyike az a konzorcium, amiben Szombathely is benne van.

Nemény azt hangsúlyozta, hogy ezzel együtt már három EU finanszírozta projektben vesz részt Szombathely. A TOP következő pályázati ciklusában 10-20 milliárd forint érkezik a városba. A Szombathely 2030 programban pedig a magyar városok közül Szombathely az egyetlen, aki bekerült az Unió mentorprogramjába.

A Hunyadi úti beruházás várhatóan 2022-ban kerül a látványos, vagyis a megvalósítási szakaszába. 

Szólj hozzá!

Magyar Péter: Orbán háromszor buktatta le magát Hont András propagandistánál. Mennie kell. Menni fog.

A TISZA szerint nyilvánvalóvá vált, hogy milyen közpénzpazarlás folyik.

Győr lesz a házigazdája az 53. Országos Elsősegélynyújtó Versenynek

Elsősegély élesben a városban, szeptember 20-án. 

Hogyan lehet még energiatakarékosabb az otthonunk?

Napjainkban a fenntarthatóság a legfontosabb szempontok közé tartozik.

A Pelikán Hotel éttermébe költözne a Pannónia 

De a Pannónia Ház sem maradna üresen. Az egyelőre tervek szintjén létező elképzelésről az üzemeltető egyelőre nem nyilatkozott.

5 ezer 550 forintra nőhet az egynapos autópálya matrica 2026-ban

A 10 napos országos matrica 7 ezer forintra dárgulhat.

A DK kedvezményes tojás-és tésztavásárt indít országszerte

20 darab tojás 780 forintba fog kerülni náluk.

Hogyan találhatsz párra online társkeresés során?

Sokan tapasztalták már, milyen különleges érzés, amikor az interneten találják meg a másik felüket.

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.