Szijjártó Péter örült, hogy kikapott az ETO a Honvédtól

Pintér Bence 2024-03-12 11:06:43
A győri születésű politikus a kispestieknek szurkol.

A Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a második helyen álló ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.

A győri születésű külügyminiszter, Szijjártó Péter is posztolt a meccsről, Honvéd-szurkolóként örült az eredménynek:

A tavaly még élvonalbeli, de a másodosztályban is a bennmaradásért küzdő kispestiek, akik ősszel is felülmúlták a Győrt, az 59. percben emberelőnybe kerültek és büntetőhöz jutottak, amikor Szujó Attila rossz labdaátvétele után szabálytalankodott a gólhelyzetben kitörő Kerezsi Zalánnal szemben. Holman Dávid ugyan kihagyta a tizenegyest, azonban a létszámfölényt néhány perccel később Keresztes Noel góljával kihasználták a fővárosiak. Sikerével a Honvéd négy pontra eltávolodott a kiesőzónától.

A hazaiak nagy lehetőséget szalasztottak el a feljutást jelentő első két helyért zajló küzdelemben, ugyanis vasárnap kikapott az éllovas Nyíregyháza Spartacus, a harmadik Vasas FC pedig döntetlent játszott. A Győr vereségével a nyírségiek előnye kilenc pont maradt, az angyalföldieket pedig csak több győzelmükkel előzik meg a zöld-fehérek.

Szólj hozzá!

Győr-Győrzámoly ad otthont a jet-ski Európa-bajnokság idei harmadik állomásának

Július 31. és augusztus 3. között rendezik meg a futamot.

Kirúgta Christian Hornert a Red Bull

Olyan szárnyakat adott neki a cég, amilyenre valószínűleg nem vágyott.

Ügyetlen cigicsempészt kapcsoltak le a pénzügyőrök Ácsnál

Az ukrán balek egy fekete takaró mögé rejtette a szajrét.

Így vigyél izgalmat a hálószobába

Az intim együttlét erősíti a bizalmi köteléket és erősebbé kovácsolja a párokat.

Parkoló autón "szambázott" Kőszegen egy férfi

A motorháztetőt és a szélvédőt is megtaposta, illetve a járművön végigfutott.

Saját nyomtatott lappal szórja meg a kistelepüléseket a Tisza

Adományokat várnak a Tiszta Hang nyomtatási költségeihez.

Laza nyári programok a héten Győrben 

Az unatkozás esőben sem opció.

Idén a Látássérültek Vas Vármegyei Egyesület támogatását tűzte ki célul a Joskar-Ola Napok

Augusztus 9-én, és 10-én rendezik meg a szokásos városrészi kulturális-, és sportnapot. 

Szakértői tanulmány segítheti a Szigetköz fejlődését

A cél a régió kiemelt fejlesztési területté emelése.

Kiberbiztonságról és drogprevencióról tartanak felvilágosítást a vasi bűnmegelőzési szakemberek

A Házhoz megyünk! program ezúttal Szentgotthárdon és Körmenden folytatódik.

Zárva lesz a Dunakapu mélygarázs Győrben

A járműveikkel bent parkoló autósokat az üzemeltető arra kéri, hogy a létesítményt legkésőbb július 20-ig hagyják el!

Egy jó győri fröccsöt?

Jönnek a Rotary Fröccsnapok!