Hivatalos: Szabó Barna a Fidesz polgármester-jelöltje Körmenden

Farkas Bazsi 2024-03-08 11:41:41
Rogán Antal húga újrázna Szakonyfaluban.

Ma reggel a sajtó előtt jelentette be V. Németh Zsolt (Fidesz-KDNP) a párt választókerületi elnöke, hogy a kormánypártok hivatalosan is Szabó Barnát indítják el Körmenden polgármester-jelöltnek.

Ahogy arról korábban írtunk 22 év után Bebes István nem indul újra a polgármesteri székért, utódjának Szabó Barnát (Fidesz-KDNP) jelenlegi képviselőt és bizottsági elnököt szemelte ki. 

A párton belül azonban komoly csata indult el azért, hogy ne Szabó, hanem a jelenlegi alpolgármester, Belencsák István legyen a kormánypárt jelöltje. A tagság Belencsákot szavazta meg, végül mégis Bebes akarta érvényesült.

Fotó: Szabó Barna Facebook-oldal

Szabó a Facebookon az alábbi poszttal reagált:

"Vállalom a megmérettetést!

Az elmúlt hetekben rengeteg körmendi tisztelt meg a bizalmával és adta tudtomra, hogy számítana a szolgálatomra. Ez erőt és hitet adott ebben a nehéz időszakban ahhoz, hogy úgy döntsek: elindulok a polgármesteri címért Körmenden.

Nem valami ellen, hanem valamiért állok ki. Hiszem, hogy vissza tudok adni valamit ennek a kisvárosnak abból, amit tőle kaptam. Itt születtem, itt leltem szerető családra, igaz barátokra, folyton bővülő tudásra és rengeteg tapasztalatra.
Állatorvosi hivatásomat megválasztásom esetén a szabadidőm terhére folytatnám, azaz ugyanúgy számíthatnak rám a kisállat tulajdonosok.

Az oldalamon induló képviselőjelöltek egytől egyig lokálpatrióták, olyan emberek, akiknek helyén van a józan eszük és a szívük. 
A csapatommal azon fogunk dolgozni, hogy a város élhető és szerethető hely legyen, és mindenki büszkén mondja el magáról bárhol, hogy ő bizony körmendi!"

V. Németh további polgármester-jelölteket is megnevezett. Huszár Gábor újra indul Szentgotthárdon. Vasváron Tóth Balázst indítja a kormánypárt, Rodler Csaba püspökmolnáriban lenne polgármester, Kemestaródfán Takó Gábor a Fidesz-KDNP jelöltje, Keléden Feiler Ferenc Miklós, Szakonyfaluban ismét megméretteti magát Rogán Antal húga, Rogán Valéria. Jánosházán Kiss András függetlenként indul, ám a Fidesz nem indít másik jelöltet, a párt ezzel támogatja indulását. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.