Alvás közben akarta megölni férjét egy szombathelyi nő

Farkas Bazsi 2024-02-14 09:01:13
Elsőként mérgezéssel próbálkoztak.

A Vas Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emeltek vádat, azzal a nővel és társával szemben, akik a vád szerint 2023 márciusában Szombathelyen meg akarták ölni alvás közben a nő férjét.

A vádirat szerint a vádlottak között – megismerkedésük után rövidesen – szerelmi viszony alakult ki. A nő úgy hitte, hogy a férje nem egyezne bele a válásukba, ezért társával közösen elhatározták, hogy megölik. Először meg akarták mérgezni a sértettet, ezért a nő a szeretőjétől átvett, ismeretlen összetételű szert kevert legalább öt alkalommal a férje italába, ételébe, amitől azonban a sértettnek csupán gyomorpanaszai lettek. Ezek után a vádlottak elhatározták, hogy álmában ölik meg a férfit.

2023 márciusában egyik éjjel a megvádolt szerető fóliát szorított a hálószobában alvó sértett arcára, amíg a nő lefogta a férfi lábait. A férj azonban felébredt, beleharapott a férfi kezébe, aki ekkor közepes, illetve nagy erővel ütötte a sértett arcát, majd miután a földre estek, többször belerúgott a sértettbe, aztán egy vázával fejbe ütötte.

A segítségért kiabáló sértett száját a felesége befogta, akinek kezébe a férfi szintén beleharapott, majd a nő a zajra felébredt, a hálószobába belépő közös gyermeküket kirángatta onnan, és bezárta a szobájába, hogy ne tudjon segítséget nyújtani az apjának.

A kitartóan ellenálló sértett – miután gyermeke megzavarta a vádlottak cselekményét – felajánlotta, ha felhagynak a bántalmazásával, beleegyezik a válásba, és nem tesz feljelentést. Ekkor a vádlottak a bántalmazását abbahagyták, kitakarították a szobát, kimosták az ágyneműt és a függönyöket is.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl – több hét, illetve hónap alatt – gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Vas Vármegyei Főügyészség a nőt és társát előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, továbbá a nőt aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja, és a letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben határozott ideig tartó fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától eltiltásukat indítványozta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.