11 milliárd 100 millió forint szolidaritási adót von el az állam idén Győrtől

Pintér Bence 2024-02-12 17:42:53
76 milliárd forintos főösszeggel készült el a 2024-es költségvetés Győrben.

Pintér Bence a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület polgármesterjelöltje lesz a 2024-es önkormányzati választáson.

Hétfőn tárgyalja a győri önkormányzat pénzügyi bizottsága a 2024-es költségvetést, amelynek tervezete eljutott lapunkhoz. Ebből kiderül:

tovább nő a szolidaritási adó, idén 11 milliárd 100 millió forintot von el az állam Győrtől.

Ez nem csak az eleve magas összeg miatt jelent problémát, hanem azért is, mert Győr az utolsó megyei jogú város, ahol továbbra is 1,6 százalék a helyi iparűzési adó (HIPA) kulcsa. A szolidaritási adó számításakor azonban nem differenciál az állam az alapján, hogy ki mennyi adót szed be a cégektől, csak azt nézi, hogy összesen mekkora a helyi ipar éves árbevétele.

Magyarán szólva a kormány azt mondja, hogy  mi elveszünk ennyit, mert a város magas adóbevétellel rendelkezhet, Győr azonban – immár egyedüli nagyvárosként – továbbra is lemond a lehetséges iparűzésiadó-bevétel 0,4 százalékáról, ami azt jelenti jelene esetben, hogy a most 28 milliárdosra tervezett iparűzési adóbevétel akár 35 milliárd is lehetne, ennyi lenne a 2 százalékos adókulccsal számolva.

A tervezett HIPA-bevétel tavalyhoz képest egyébként így is 4,4 milliárd forinttal nagyobb, de az adókulcsot nem emelte a városvezetés, a linkelt dokumentumból kiderül azonban, hogy tavaly az adóbevételt alultervezték, és az őszi időszakra kiderült, hogy az idénre tervezetthez hasonló összeg folyt be végül 2023-ban.

A 2024-es költségvetés főösszege 76,3 milliárd forint, a bevételi oldalon viszont csak 65,6 milliárd forinttal számolnak. A különbözetet a tavalyi maradványösszegekből, illetve állampapír-értékesítésből tervezik megoldani.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.