Haladás: az első hatban szeretnénk végezni

Farkas Bazsi 2024-01-31 17:02:01
Továbbra is végrehajtás alatt van az NB II-es focicsapatot működtető Kft.

A téli szünet után, a hétvégén folytatódik az NB II-es labdarúgó bajnokság. Vasárnap 17 órakor az Aqvital FC Csákvárt fogadja a jelenleg a tabella 13. helyén tanyázó Szombathelyi Haladás együttese.

A csapat szakmai vezetőjével, Szántó Csabával készített egy rövid interjút a csapat hivatalos weboldala. A bajnokság céljaival kapcsolatban Szántó a következőket mondta el:

Mindenképpen előbbre akarunk lépni a tabellán, az első hatban szeretnénk végezni. Amekkora hátrány volt ősszel, hogy sorozatban idegenben játszottunk, most remélem ugyanakkora előny lesz számunkra a saját stadionunk. 

Az idei pontvadászat végleges célja az őszi szurkolói ankéton is szóba került. Itt Szántó Erzsébet a csapatot működtető cég, a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy idén már az a cél, hogy az 1-5 helyek valamelyikén végezzen az együttes. Jövőre pedig kétség sem férhet hozzá, hogy a feljutást célozzák meg.

A legutolsó határidő az élvonalba jutásra, amit a vezetőség adott magának, az a 2024/2025-ös bajnokság. Ha ekkor sem sikerül, akkor a vezetőség lemond - hangzott el akkor Szántótól.

Ahogy arról korábban írtunk az őszi szezon közben komoly pénzügyi nehézségek kezdtek mutatkozni a cég körül. Bár sem sajtó megkeresésre, sem pedig a maga 10,2%-os tulajdonrészével kistulajdonosnak számító szombathelyi önkormányzat érdeklődésére nem derült ki, hogy mekkora volt az adósság konkrét összege, annyit azért a klub is elismert, hogy voltak fizetési nehézségeik. 

Legutóbb január 16-án adott ki közleményt a klub, ebben többek között azt írták, hogy:

A játékosok és stábtagok irányába január 5-e óta munkabér jellegű tartozás nincs, január 10-én pedig a december havi járandóságukat is maradéktalanul megkapták a játékosok. Ezzel párhuzamosan az egyéb, még fennálló kötelezettségek rendezése is folyamatosan történik. 

Vagyis a közel két héttel korábban mutatkozó állapotok szerint maga a klub is elismerte, hogy vannak még fent tartozásai. Az Opten Céginformációs rendszer szerint továbbra is bírósági végrehajtás alatt van a Kft. Ezt, ahogy arról korábban írtunk, december 20-án indították meg.

Az pedig továbbra is kérdéseket vet fel, hogy amennyiben a bírósági végrehajtással együtt inkasszót jegyeztek be a cég bankszámlájára, akkor miként tudta utalással rendezni a munkabéreket. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.