LMP: Lázár megdöbbent azon, hogy van, aki nem az ő érdekeit képviseli

ugytudjuk.hu 2024-01-30 17:53:18
Az LMP zsarolás és megfélemlítés helyett normális eljárást és normális tárgyalást követel a Volán dolgozóinak is.

Lázár János kedden feltöltött egy videót a közösségi média oldalára, ahol tájékoztatást adott, hogy a MÁV és a HÉV dolgozókat képviselő szakszervezetekkel sikerült megállapodniuk a régóta esedékes 28,4 százalékos béremelésről, mely megállapodásokat az LMP üdvözöl – kezdődik Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselőjének közleménye.

Azonban a párt közlése szerint miniszter elmondta azt is, hogy a Volán szakszervezetek az általa tett ajánlatra azt válaszolták, hogy időt kérnek, ugyanis meg kell tárgyalják azokkal, akiket a szakszervezetek képviselnek, tehát a munkavállalókkal.

„Lázár János eddigi politikai karrierje során minden bizonnyal nem találkozott olyan rendszerrel, amely nem az ő érdekeit képviseli, hanem a rendeltetésének megfelelően, nagyon helyesen megtárgyalja a miniszter ajánlatát azokkal, akik ebből az ajánlott bérből élnek, tartják fenn családjaikat, járatják iskolába gyermekeiket. Lázár János felháborodott, megdöbbent, majd egy erőset zsarolt is: 1 napos határidőt adott a volánosoknak a válaszra, máskülönben nem lesz érvényes a megállapodás január elsejétől” – összegzett az LMP.

A párt szerint Lázár megzsarolta és nyomás alá helyezte a buszvezetőket úgy, hogy mindeddig ő kommunikálta, hogy sztrájkkal, munkabeszüntetéssel nem fognak eredményt elérni, miközben a sztrájk a szakszervezetek egyik törvényes érdekérvényesítő eszköze. „Úgy tűnik, Lázár János miniszterként a szakszervezeti jogokat nem ismeri, a törvényes eszközökben nem hisz, vagy egyszerűen nem érdekli” – áll a közleményben.

Az LMP zsarolás és megfélemlítés helyett normális eljárást és normális tárgyalást követel a Volán dolgozóinak is.

Szólj hozzá!

Ágh Péter tényleg nem fogta fel, hogy a TISZA számára ő nem parlamenti képviselő

A fideszes politikus egyeztetésre hívta Strompová Viktóriát.

A nagykölkedi gumi-ügyben érintett V.Németh Zsoltot javasolja a Fidesz a parlament Élőkörnyezetért Felelős Bizottság elnökének

Furcsa lenne, ha gumihegyhez kapcsolódó korrupció ellen harcoló TISZA jóváhagyná a kinevezését.

A legdrágább döntés az, ha nem döntünk: a magára hagyott erdők ára végül tonnákban és milliókban mérhető

Egy friss kutatás szerint a tétlenség nem természetes regenerációt, hanem romló állapotot és nagyobb veszteséget okoz.

Minimálisan nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben - megjöttek a friss KSH adatok

A szolgáltatások húzták a magyar GDP-t, az ipar is segített, de a kilátások továbbra sem egyértelműen rózsásak.

Bezárta és bántalmazta apját egy kemenesaljai férfi - vádat emeltek ellene

A Sárvári Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése és könnyű testi sértés miatt indított eljárást.

Indul a szezon, startol a Radó Matiné  – zene, kézilabda és chill hangulat a szigeten

Május elején bulival, meccsnézéssel és street fooddal rajtol Győr egyik leglazább programsorozata.

A Kaposvár csap össze a Falcóval az elődöntőben

Szombaton az Arena Savariában játszák a csapatok az első meccset.

Előkerült Vámos Zoltán!

Úgy néz ki, hogy két és fél héttel a választási veresége csupán búcsúzni jött a főispán.

Jövő héten fut Szombathely!

Szombaton rendezik meg a mára már hagyományosság vált futóversenyt.

Nyolcéves autóbusz szerződés kiírására készül Győr

Hosszabb távra tervezne a tömegközlekedéssel a város, de átmeneti időszak szinte biztosan lesz.

A kárpit megfelelő tisztítása

Az otthoni rend fenntartása sokak számára a porszívózásban, portörlésben és időnkénti felmosásban merül ki, ám vannak felületek, amelyek ennél jóval összetettebb figyelmet igényelnek.

Kitakarították és kifestették a győri vasúti aluljárót

Kósa Roland szerint apró lépés, de elindult a vasútállomás környezetének rendbetétele.

Pintér Bence megerősítette, hogy délelőtt civil ruhás rendőrnyomozók jelentek meg a Győr Projekt Kft.-nél - új szintre lépett a győri ügyek feltárása

A polgármester szerint már nem csak gyanú, hanem konkrét nyomozati lépések is történnek a Győr-Szol és más önkormányzati cégek ügyében.

A kommentek csak úgy jönnek-mennek Fekete Dávid közösségi oldalán 

A valóság ritka vendég a politikus online felületein.