A nyelvvizsga könnyítés kellett hozzá, hogy Ágh Péter végre államtitkár lehessen

Farkas Bazsi 2024-01-03 09:15:32
A kinevezés ugyanis felsőfokú végzettséghez van kötve. Ezt Ágh csakis a nyelvvizsga mentesség nélkül kiadott diplomájával tudta elérni.

6. § „Aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az  oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.” - így szólt az a kormányrendelet, ami 101/2020. (IV.10.)-es számon jelent meg a Magyar Közlönyben. 

Mindezt egyébként a Covid-járvány elleni hatékony védekezés egyik alapjának tekintette az Orbán-kormány, hiszen az intézkedés indokát ezzel magyarázták. Mindez azt eredményezte, hogy rengeteg bent ragadt diplomát adtak ki. Szombathelyen például volt olyan hallgató, aki ennek köszönhette, hogy ELTÉ-s diplomát kapott, holott tanulmányait még a Nyugat-Magyarországi Egyetemen kezdte meg.

Ágh Péter (Fidesz-KDNP) parlamenti képviselő például 21 évvel azután kapta meg diplomáját - köszönhetően a nyelvvizsga könnyítésnek - miután felvették az egyetemre. 

Fotó: Vágvölgyi Bálint

Ahogy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk vele a Parlament honlapjának tanúsága szerint Ághnak jelenleg sincs nyelvvizsgája. Míg korábban adatlapján a következők szerepeltek:

  • 2009 abszolutórium Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar (2004-2009)
    (Az abszolutórium (Corvinus politológus képzés) azt jelenti, hogy a szakdolgozatát nem írta meg, csak teljesítette az öt éves képzésen előírt összes vizsgát, de államvizsgára szakdolgozat nélkül nem mehetett.)
  • 2009 záróvizsga Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • 2011 államvizsga Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Addig mára a végzettséget megszerző dátumok nélkül a következő felsorolás olvasható a képviselő legmagasabb iskolai végzettségét taglaló résznél:

  • Közép-Európa Specializáció, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar    
  • politikai marketing és kommunikációs tanácsadó, Budapesti Corvinus Egyetem          
  • okleveles kommunikáció szakos bölcsész, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar    
  • okleveles történelem szakos bölcsész, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Ágh Péter 2006 óta tagja a Parlamentnek, 2014 óta nyeri magabiztosan Észak-Vas megye, vagyis a Vas 02-es választókerületet, akkor miért is fontos, hogy van-e diplomája vagy nincs. Hiszen a képviselőjelöltségnek nem követelménye a felsőfokú végzettség. 

Ám az államtitkári kinevezésnek azonban már az!

Ágh Pétert 2022 decemberében nevezték ki az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkárának, miután 2022 márciusában a nyelvvizsga könnyítésnek köszönhetően készhez kapta a diplomáját. Aminek köszönhetően már semmi akadálya nem volt annak, hogy a felsőfokú végzettséghez kötött kinevezést megkapja. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.