2023 végére 20 perccel gyorsabban lehet majd közlekedni Győr és Pápa között

Vágvölgyi Bálint 2020-10-16 05:51:27
Már épül az új nyomvonalon négysávosra bővülő főút a két város között. 2023-ra lesz kész.

Elkezdték kiépíteni a 83. sz. főút Pápa – Győr, M1 autópálya közötti szakaszát, ami elkerüli majd a településeket. Az út kialakítása 2×2 sávos lesz, középen fizikai elválasztással, 20,50 méter koronaszélességgel, leállósáv nélkül. A 36 kilométeres szakaszra hat külön szintű csomóponton keresztül lehet majd felhajtani, és 23 műtárgy is épül – írja a nif.hu.

Mint arról korábban írtunk, a 83-as főút szóban forgó szakasza jelenleg a Dunántúl egyik legveszélyesebb útaszakasza is, az Infostart tavalyi cikke jól illusztrálja ezt: 2018 szentestéjén két fiatal hunyt el a Nagyszentpálnál található kanyarban, majd a két ünnep között a baleset harmadik áldozata is életét vesztette. De múlt év januárjában egy újabb baleset történt, amikor egy kamion és egy személyautó ütközött, aminek következtében az autóban tartózkodó idős hölgy súlyos lábtöréseket szenvedett. Egy oktató szerint a főút Győr és Győrszemere között nagyon keskeny, és az úttest is egyenetlen, számtalan bukkanó tarkítja. 

A kivitelezés két ütemre bomlik: a Pápa-Tét-dél csomópont közötti 18,4 kilométeren 15 műtárgy és két külön szintű csomópont (Pápa Észak, Gyarmat), valamint egy vasúti felüljáró épül a pápai Repülőteret bekötő úton. A Tét-dél csomópont és a Győr közötti 17,6 kilométeres szakaszon nyolc műtárgy, négy külön szintű csomópont épül (Tét dél, Tét észak, Győrszemere, Koroncó). A győri bevezető 2018-ban elkészült, első 1 kilométeres szakaszához hasonlóan a további 3 kilométer is 2×2 sávra bővül, zajvédőfal és két további turbókörforgalom létesül. A beruházás részeként megépül a 83. sz. főút pápai repülőtéri bekötőútja is, mely lehetővé teszi a repülőtér és a város közvetlen megközelítését a vasúti átkelő külön szintben történő keresztezésével.

Fotó: nif.hu

A projekt előkészítése befejeződött. A területszerzés, fakivágás, régészeti feltárások megtörténtek. 2020-ban a kivitelezéshez szükséges szállító és organizációs utak fognak kiépülni, megkezdődik a humuszolás, elindulnak a hidak próbacölöpözési munkálatai. Az új útszakaszon a 110 km/h megengedett sebességek köszönhetően a mostani 55 perces utazási idő kb. 20 perccel csökken Pápa és Győr között, várhatóan megszűnik a torlódás Győrben, a Malom úti csomópont térségében.

Erről korábban kérdeztük a győri Útkezelő szóvivőjét, aki elmondta: nem segít, hogy a 83-as út 2x2 sávos lesz, hiszen a városon belül továbbra is megmaradnak a problémák, bár a város közelében sok csomópont különszintű lesz, illetve turbókörforgalmakat létesítenek majd.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.