Már be is költöztek a külföldi munkások a félkész bácsai munkásszállóba, amit családi háznak álcázva építenek

Pintér Bence 2023-11-08 13:17:32
Kertvárosban nem lehetne munkásszálót építeni, élelmes befektetők megkerülik a szabályozást.

Fülöp-szigeteki vendgmunkások költöztek Győr Bácsa nevű városrészében abba az ingatlanba, amelyről korábban kiderült: bár a tervek alapján családi háznak építik, a valóságban munkásszálló lesz belőle – írja a Telex.

Ez azért problémás, mert Győrben kertvárosi övezetbe nem lehetne munkásszállót építeni.

Az épület tervrajzán például hét gardróbszobát, illetve kilenc-kilenc négyzetméteres helyiségeket rajzoltak külön a kerékpároknak, külön a motorkerékpárnak, és külön kerti tárolónak is, de voltak tárolók, hobbiszoba, tanulószoba, közlekedő – összesen három emeleten 38 helyiség.

Korábban úgy tűnt, hogy a kormányhivatal közbelép az ügyben, de csak az új szárny építését állították le, a régi felújítását nem. A cikk szerint a környék lakóinak magukkal a Fülöp-szigeteki munkásokkal nincs gondjuk, a trükközés miatt azonban Bárány István helyi független képviselő levelet írt egyrészt a kormányhivatal építésügyi főosztálya vezetőjének, másrészt a győri polgármesternek.

  • Az előbbitől az kérdezte, hogy „a leírt körülményekre tekintettel, milyen használatbavételi funkcióra, kapott, kaphat engedélyt a kérelmező”.
  • A polgármestertől pedig azt, hogy „tudunk-e olyan jogi lépést tenni, amivel a szabályzatunkat a gyakorlatban nem tudják kijátszani?”

A válaszokat várja.

A teljes cikk a Telexen ovlasható.

Szólj hozzá!

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.

A háborús vészhelyzet végetértével Homlok Zsolt ismét követelheti a pénzét a Haladás VSE-től

Nem a focicsapatról, hanem a 14 szakosztályt tömörítő egyesülettől van szó.

Ez a nap más, mint a többi - hat év után véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon

A koronavírus-járvány, majd az orosz–ukrán háború miatt bevezetett különleges jogrend lezárult, de több intézkedés tovább él törvényi formában.

Illés Károly korcsoknak minősített embereket

Tóth Norbert szombathelyi, tiszás parlamenti képviselő bocsánatkérésre szólította fel a szombathelyi Fidesz elnökét.

Pintér Bence: rendőrnyomozók jelentek ma meg a Győr-Szolnál – tovább gyűrűzik a lakáskassza-ügy

A súlyos pénzügyi gondokkal küzdő városi holdingnál adatgyűjtést végeztek a hatóságok, miközben továbbra is rengeteg a kérdés az eltűnt milliárdok körül.