Két és fél millió forintos mínusszal zárta a tavalyi évet, a 4,5 milliárd forintból létesítményt építő Király Sportegyesület

Farkas Bazsi 2023-10-03 16:25:38
182 millió forint támogatást könyveltek el, a személyi ráfordítások csaknem 30 millió forinttal nőttek.

Elérhetővé vált a Király Sportegyesület 2022-es évéről szóló beszámolója (A beszámolót ide kattintva lehet letölteni.). A szervezet adatlapja szerint mínuszt termelt az egyesület, így 2022-őt 2 millió 683 ezer forint negatív mérleggel zárta. 

Ám sokkal több a veszteség, ha figyelembe vesszük azt, hogy 2021-ben 6 millió 375 ezer forint pluszban volt a szervezet. 

Kerestük a Király Sportegyesületet, hogy megtudjuk, mi okozta a negatív mérleget, ám több mint egy hete nem kapunk választ a megkeresésünkre.

A beszámolóból az derül ki, hogy 9 millió 227 ezer forint bevétele volt az egyesületnek szemben a 2021-es 1 millió 973 ezerrel. Bár az egyesületnek küldött kérdéseink között szerepel, hogy a Király Parkhotel milyen modellben működik és erre egyelőre nem kaptunk választ, információink szerint a működtetést maga a Sportegyesület végzi, így a közel négyszeres árbevétel ennek tudható be.

Támogatásként 182 millió 257 ezer forintot könyveltek le, szemben a két évvel ezelőtti 137 millió 788 ezerrel.

A tagdíj bevétel is megnőtt. 7 millió 443 ezer forintról 10 millió 43 ezerre.

A kiadási oldalon is volt növekedés. 79 millió 224 ezer forintról 112 millió 733 ezer forintra nőtt a személyi jellegű ráfordítások költsége. 

Az egyesület 2008-ban 19 ezer négyzetméternyi területet adományként kapott a szombathelyi önkormányzattól. A szervezetnek mindössze a forgalmi érték ÁFA tartalmát, vagyis 1 millió 538 ezer 960 forintot kellett kifizetnie.

A Király Sportegyesület korábban két alkalommal is állami támogatást kapott. 2018-ban fél milliárd forintot, 2019-ben pedig 4 milliárd 505 millió 212 ezer 585 forintot jelölt meg Orbán Viktor támogatásként a szervezetnek. Többek között ebből a pénzből épült fel a Király Parkhotel. 

Ahogy arról korábban már írtunk a sportlétesítmény kivitelezésének közbeszerzéseit kivétel nélkül a Veres és Társai Kft. nyerte el. A cég éttermi, mozgó vendéglátás főtevékenységre van bejegyezve. A szombathelyiek jól ismerik a Kft. által működtetett virágboltokat a belvárosban. Egy üzletük a Fő téren, egy pedig a Kőszegi utcában található. De további virágboltjuk van a Körmendi úti Intersparban és Kőszegen is.

Még tavaly novemberben írtunk emailt a cégnek. Szerettük volna megtudni Vereséktől, hogy a 2019-ben kiírt első közbeszerzés - amely az előkészítésre vonatkozott - előtt milyen referenciáik, milyen tapasztalataik voltak az építőiparban. Választ eddig nem kaptunk. 

Pozitív diszkrimináció a vendégek között?

A Király Parkhotel weboldalán, a wellness használatra vonatkozó feltüntetett áraktáblázatnál futottunk bele, hogy nem csak a Király Sportegyesület egyesületi tagjai kapnak kedvezményesen belépőt, de az újperinti lakosok is olcsóbban mehetnek be.

Az egyesület tagjai tagdíjat fizetnek, így érthető, ha kedvezményes jegyet kapnak, a vélhetően, szintén az egyesület üzemeltetésében működő hotel wellnessébe.

Az azonban kérdéses, hogy amikor Szombathely “egészétől” kapta a területet az egyesület, a fejlesztésre kapott közpénzt pedig minden adófizető közösen dobta össze, akkor miért csak az újperintiek kapnak kedvezményt?

Ezt szintén megkérdeztük a szervezettől, ám választ erre sem kaptunk. 

A wellnssel kapcsolatban a weblap arról játékoztat, hogy:

A hotel wellness részlege technikai okok miatt jelenleg nem üzemel.
Megértésüket köszönjük!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.