Nem ismerték agresszívnak a férfit, aki a tökéletes rétesrecept miatt késelt Győrben

Pintér Bence 2023-09-28 07:10:06
A sértett szerint nem is történt késelés, csak a nyakához fogta a kést a vádlott, ő pedig elrántotta a fejét.

Tanúk meghallgatásával folytatódott a héten annak a férfinak a pere, aki egy győri kocsmában azért késelt, mert korábban a sértettel összeveszett azon, hogy milyen a tökéletes rétes receptje – számolt be a Kisalföld.

A borozó egy másik vendége, illetve korábbi tulajodonosa törzsvendégként azonosította Cs. Imrét, akit nem agresszív embernek ismertek.

A vádlott egyébként bűnügyi felügyelet alatt áll, de újra dolgozik, és a tavaly augusztusi eset óta nem iszik alkoholt. A történtekre nem emlékszik: a többi tanú szerint a réteses vita után felment a lakásába, ahonnan egy 11 centis késsel tért vissza. „A pulttól éppen elforduló sértett elé lépett, és egy erőteljes, jobbról balra ívelő mozdulattal 15-20 centi széles és 2 centiméter mély vágást ejtett a férfi nyakán” – számol be a cikk.

A kiérkező rendőrök arról számoltak be, hogy nagyon súlyos állapotban volt a sértett, a vádlott pedig tiltakozott az ellen, hogy megbilincseljék.

Érdekesség, hogy a Kisalföld tudósítása szerint a sértett azt vallotta, hogy semmilyen fenyegetés nem hangzott el, sőt azt is tagadja, hogy Imre vágta volna el a torkát. „Sz. Csaba is hibásnak tartja magát a történtek miatt, állítása szerint a vádlott csak a nyakához tartotta a kést és elrántotta a fejét, amiből végül nagy baj lett. Megbocsátott Imrének a történtekért. A szakértői vélemény egyik esetet sem zárja ki, a mély vágás keletkezhetett egyenes szándékból és a sértett elmondása szerint is” – derül ki a tudósításból.

Decemberben helyszíni tárgyalást tartanak a kocsmában, hogy rekonstruálni tudják a tragikus eseménysort.

Nyitóképünk illusztráció.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.