Öt nappal azelőtt olcsóbb lett az e-roller Győrben, hogy a polgármester levelet írt volna

Pintér Bence 2023-07-13 08:27:00
Hamarosan egy kuponkóddal kedvezményesen ki lehet próbálni majd a győri e-rollereket.

Kedden számoltunk be róla, hogy Dézsi Csaba András hétfő levelet írt a győri elektromos rollereket üzemeltető TIER nevű cég hazai leágazásának, amelyben azt sérelmezte, hogy a győri árak drágábbak, mint a fővárosiak.

Közben azonban kiderült, hogy a cég már múlt pénteken lejjebb szállította az árait Győrben.

Nem arról van szó, hogy erről a polgármester nem tudott – előző cikkünkben elsiklottunk felette, de a dörgedelmes hangvételű levél egy mondatában a polgármester leszögezi: tudja, hogy már levitték az árakat, azt azonban hiányolja, hogy erről tájékoztassa a cég a győrieket.

Hogy kicsit rendbetegyük a dolgokat – bár itt már írtunk a szolgáltatásról – érdemes megjegyezni, hogy az e-rollereket nem az önkormányzat működteti, hanem egy piaci alapon működő cég, akik az önkormányzattól a közerületen lévő lerakási pontokat bérlik. Magyarán szólva a szolgáltatás pénzbe nem nagyon kerül a városnak, viszont cserébe nem is városi szolgáltatás, ami mondjuk akár veszteségesen is fog működni, mert jót tesz a helyi mikromobilitásnak, hanem egy üzleti vállalkozás.

Győr ígéretes terep az e-rollereknek

Sikerült telefonon elérnünk a cég képviselőjét, Lendvai Tímeát, aki lapunknak elmondta: minden városban egyedi díjazást alakítanak ki, ami a helyi viszonyokhoz és feltételrendszerekhez igazodik.

Győrben novemberig még ugye próbaüzem van, ennek részeként a szolgáltatás árának finomhangolása is folyamatban van

ennek keretében már múlt pénteken csökkentette az árakat, amelyek most éppen csak egy kicsivel drágábbak a fővárosinál: jelenleg 80 forintba kerül egy perc rollerezés, a feloldási díj pedig 300 forint. Az árképzésbe beleszámít például az is, hogy az adott településen a TIER a saját embereivel, vagy alvállalkozókkal oldja-e meg a rollerek akkumulátorának cseréjét, a járművek rendezését, szállítását egyes pontok között. Győrben az utóbbi a helyzet.

Lendvai Tímea elmondta: Győr szerinte nagyon jó adottságokkal rendelkezik, nagy potenciált lát a városban, az eddig bevont területeken nagyon egyenletesen oszlik el használat, és most bővülnek Gyárváros felé. Fontosnak tartja, hogy sok visszatérő felhnasznáó van. Jelenleg a hálózat délnyugaton Marcalváros II-től északkeleten Vízivárosig, a másik tengelyen Szigettől Adyáros és Jancsifalu határáig ér.

A novemberig tartó próbaüzem alatt folyamatosan egyeztetnek a városházával is, és készültek is arra, hogy az olcsóbbá váló szolgáltatást kommunikálják a győrieknek. Ezt most a polgármester levele után meggyorsítják:

hamarosan egy kuponkóddal az első három feloldás ingyenes lesz az új felhasználóknak.

Ezt az akciót a rollereken magukon is jelezni fogják.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.