Egy éven belül 16 millió forinttal drágult a Hali focistáknak a Haladás Sportkomplexum bérleti díja

Farkas Bazsi 2023-06-23 11:44:35
Hál’ Istennek ezt sem nekik kellett kifizetni. Az állam állta, közpénzből. Akár csak a szurkolói shop és a kávézó bérleti díját. 

Ahogy arról korábban írtunk, a Haladás Vasutas Sportegyesület 406 millió forint állami támogatást kapott 2022-ben - derült ki az közzétett beszámolóból.

A HVSE ebből 184 millió forintot adtott át a Haladás Sportkomplexum üzemeltetésére. Ebből 58 millió forintot az NB II-es labdarúgó csapatot működtető Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. stadion bérleti díjának tudtak be.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az összeg nem bajnokságra, tehát osztott évre, hanem a 2022-es naptári évre vonatkozik. A januárban megkötött szerződés (A szerződés ide kattintva letölthető.) szerint azonban ez az összeg még jóval kevesebb volt. 

A közérdekű adatigényléssel kikért szerződés szerint 2022. januárban még 42 millió 800 ezer forint + ÁFA volt a megállapított bérleti díj összege. Majd egy novemberi módosítás után kúszott fel a bérleti díj összege 58 millió 160 ezer 920 forint + ÁFÁ-ra.

A bérleti díj az NB II-es csapat minden bajnoki és kupa meccsére, valamint edzőmeccsére vonatkozik, de a Haladás Viktória meccseire is érvényes. 

Bár a szerződés (A módosítás itt tölthető le.) nem részletezi, hogy egy mérkőzésre lebontva ez mekkora bérleti díjat jelent, ám 45 meccsel számolva a Szombathelyi Haladás egy alkalomra közel 1 millió 200 ezer forintot fizetett ki a stadion használatáért.

Hogy novemberben miért kellett növelni a korábbi bérleti díj összegét, a módosító szerződés ezt nem taglalja. Azonban az biztos, hogy a drágulás csakis az adófizetőknek fájt, hiszen az államkasszából lett fizetve a Haladás bérleti díja. 

2023-ban ennél is többet fizetnek ki a focisták a bérleti díjra (A szerződés ide kattintva tölthető le.). 

Idén 65 millió 721 ezer 840 forint +ÁFÁ-ba kerül a stadion bérlése.

Ez akár csak tavaly a Szombathelyi Haladás, valamint a Haladás Viktória összes hazai meccsének bérleti jogára vonatkozik. 

Itt szintén 45 mérkőzéssel számoltunk, ez alapján pedig 1 millió 460 ezer forint + ÁFA egy mérkőzésre a stadion idei bérleti díja.

A kávézó és a shop bérleti díját is az állam állja

Korábban közérdekű adatigénylést nyújtottunk be, hogy megtudjuk, ki és mennyi pénzért bérli a Rohonci út felőli kávézót a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.-től. A cég azonban elsőként nem erre az üzlethelyiségre vonatkozó adatokat küldte el, hanem az épületben található büfé bérleti szerződéseit adta ki. 

Majd amikor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordultunk segítségért, a hatóság is csupán addig jutott, hogy a kávézó bérbeadása annak a szerződésnek a része, ami a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. és a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nkft. között köttetett.

Most kiderült, hogy a kávézó és a csapat shop bérleti díja belekerült abba a csomagba, amit évről-évre a Haladás focisták a Sportkomplexummal kötnek. 

Vagyis közpénzen fizetik ki ezt is.

A helyiségnek egyébként még csak külön közüzemi mérője sincs. A 2023. januárjában kelt szerződés szerint a Sportkomplexum az első negyedévre tervezte, hogy külön órákat építette be, így mérhető lesz a kávézó víz és áram fogyasztása. Ezek szerint korábban a rezsit a Komplexum közös nagy fogyasztásához csak úgy simán hozzácsapták. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.