Illés Károly szerint durván elszálltak az útépítések árai

Farkas Bazsi 2023-06-19 18:18:00
47 milliárd forint lenne 6 kilométer út? Nonszensz!

A szokásos közgyűlés utáni sajtótájékoztatón, vagyis a múlt héten pénteken voltunk olyan bátrak, hogy kérdéseket tegyünk fel Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezetőnek. 

Legutóbb Illés megtagadta a válaszokat, akkor azt mondta, hogy amíg nem kérek bocsánatot Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) képviselőtől, addig ne is számítsak arra, hogy a feltett kérdésekre válaszokat kapok. 

Most kaptam válaszokat, mint kiderült, a frakcióvezető szerint korrekt kérdéseket tettem fel. Ez volt az indok.

Mivel neki is feltettük a kérdést, hogy valóban utolértük-e az osztrákokat, mint ahogyan azt Hende Csaba állítottam rögtön tovább is kérdeztünk, hogy mikor tehetünk ezen, az Ausztria felé kitaposott ösvényen még egy újabb lépést és épülhet meg a Kőszeg - Szombathely közötti 2x2 sávos autóút?

Ismert a miniszter döntése. Tulajdonképpen státuszában nem változott ezzel a döntéssel a az út helyzete. Kronológiailag korábban volt egy feltételes közbeszerzés, amit megnyert a Strabag. Ez ugye egy tender pályázat volt, ez pedig azt jelenti, hogy a kiviteli terveket is a kivitelező készíti el. Ennek volt egy nyertese, ennek kapcsán akkor megtörtént a régészeti feltárás is. Ezt követően döntést kellett volna hozni arról, hogy forrást biztosítsanak a beruházáshoz ez nem történt meg a múltban sem. Most pedig tudjuk, hogy a háborús helyzetre való tekintettel mekkora összegeket tett be a kormány a rezsivédelmi alapba. 270 projekt lett visszahúzva, kvázi felfüggesztve. Ez nem azt jelenti, hogy ezek később nem valósulhatnak meg, jelen pillanatban a kormány erre forrást nem biztosít valószínű, hogy a későbbiekben fog. Hogy ez mikor fog megtörténni, hát ez függ attól is, hogy meddig húzódik el ez a válságos időszak, kapcsolódva a háború kapcsán meghozott hibás szankciós politikához. Minden mindennel összefügg. Amennyiben ezek megváltoznak, én bízom benne, hogy minél előbb, hiszen mindenkinek ez az érdeke, hogy mind a Kőszeg-Szombathely 2x2 sávos elkerülő, mind az M86-os déli szakaszának a bővítése, ami szombathelyt elkerülné. De talán a legfontosabb az pont az az északkeleti elkerülő, ami megkönnyítené a szombathelyi emberek közlekedését. 

Ágh Péter (Fidesz-KDNP) a Vas 02-es, tehát Kőszeget magában foglaló, választókerület parlamenti képviselője, egyben az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára. Korábban szombathelyi önkormányzati képviselő is volt, tehát nem lehet azt mondani, hogy ne lenne személyes érintettsége a Kőszeg-Szombathely új, 2x2 sávos autóút megépítésében. Mégsem sikerült neki kilobbizni a megépítését.

Tudomásom van róla, hogy Hende Csaba és Ágh Péter nagyon sokat egyeztetett. Közösen is léptek fel az ügyben a miniszternél. Szakmai döntések születtek és csak azok a projektek maradtak, amik szükségesek voltak. Én ezt nem tudom megítélni, de például a mohácsi híd, ami fontos közlekedési fejlesztés most zöld utat kapott. Nem tudom, hogy ezek a projektek milyen ütemben valósulnak meg.

Azért annyit ne felejtsünk el, hogy 2002 és 2010 között Ipkovich György volt a Győr Szombathely közötti 86-os gyorsforgalmi út miniszteri biztosa. Ez idő alatt az útból 3 kilométer épült meg. Azt a sikert, hogy Hende Csaba közbenjárására épült meg végül ez az út, azt senki nem veheti el tőle. 

Most is mindent elkövet azért, hogy a mostani fejlesztések is elkészüljenek. Van egy háborús helyzet, a szombathelyi városvezetés is többször erre hivatkozott a csütörtöki közgyűlésen.

Ha a Hende Csaba által meghirdetett Szombathely 300, ami 330 milliárd forintos csomagot jelent megérkezne, elindulna, akkor ebből lehet finanszírozni a Kőszeg - Szombathely elkerülőt?

Ez a csomag tartalmazta is. Való igaz más forrás igénnyel, mint amiről most szó van. A Győr - Szombathely út költségvetése 140 milliárd forint körül mozgott, most ez a 6 kilométer kerülne 47 milliárdba, tehát nonszensz.

A háborús helyzet nyomta fel az árakat.

Nem tudom mi nyomta fel, de rémisztő.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.