Balla a postabezárásról: csak remélem, hogy volt valamiféle számolás a döntés mögött

Pintér Bence 2023-05-30 08:01:46
Nem látja logikusnak a képvsielő, hogy a Magyar Posta mind a szigeti, mind az újvárosi fiókját bezárta.

Közleményt küldött Balla Jenő független győri képviselő annak kapcsán, hogy Dézsi Csaba András polgármester múlt héten bejelentette: az önkormányzat segítségével sem fog kinyitni sem az újvárosi, sem a szigeti posta.

Balla emlékeztet, hogy a Magyar Posta állami tulajdonban, kvázi monopolhelyzetben van, mert bár a liberalizáció jogi keretrendszerét megalkották, a gyakorlatban nem történt liberalizáció a posta főbb piacain, a csomagküldést leszámítva nem nagyon van piaci alapon működő szereplő. „A Magyar Postától, ha épp úgy adódik a kormányunk 42 milliárdért vesz bélyeget, persze mindenféle kiskapukat kihasználva, és az EUs szabályozást kijátszva. Tehát ha kell, kap közpénzt a működéséhez (számos állami megrendelés biztosításával együtt)” – írja a képviselő, kiemelve, hogy tehát nem egy magáncég, ami versenypiacon kell, hogy megállja a helyét, legalábbis amikor a bevételekről van szó, akkor nem.

A kiadásoknál viszont úgy látszik már magáncégként viselkedik a Magyar Posta, ahol lehet, költséget csökkent. „Ezzel nincs bajom, kell a költségcsökkentés, talán egyszer eljutunk oda, hogy magas adóterhelésből jó szolgáltatásokat kap az állampolgár” – írja Balla. Van azonban egy kérdése.

A képivselő azt kéri, „ugyan mutassák már be az összes bezárásra ítélt postánál a bizonyára elkészített költség/haszon-elemzést”.

„Mert bízom benne, hogy valamiféle számolás volt a bezárások mögött. Utána azt is kérném bemutatni, hogy ha egy városrészen belül két postát terveznek tartósan bezárni, akkor mégis hogyan kalkuláltak, a korábbi számokból indultak ki, vagy netalán számoltak azzal, hogy a két posta helyett ha egy marad a városrészben, akkor az jó eséllyel átveszi a bezárásra ítélt másik posta forgalmát is, úgy viszont valószínűleg már nem kellene szerepelnie legalább az egyik postának a listában. Erős a gyanúm, hogy nem számoltak ezzel” – írja Balla.

A képviselő a közleményban azt is kérni az érintettektől, hogy akkor tényleg a piacról éljenek meg, „ugye nem kell adófizetői pénzt még pluszban beletenni, ha ilyen tudatos a gazdálkodás, mert ez így nagyon nem fair”.

Balla Jenő korábban is tiltakozott a postabezárások ellen, az ügyben levelet írt a Magyar Postának.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.