Részegen randalírozott élettársa autójával egy vasi nő

Farkas Bazsi 2023-05-15 10:37:57
Korábbi férfi ismerőse kocsijába többször is belehajtott közben indulatosan kiabált.

A Szombathelyi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint jármű önkényes elvételének bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, rongálás bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki a vádirat szerint 2022 augusztusában korábbi élettársa kifejezett tiltása ellenére, közepes fokban ittasan, jogtalanul elvette annak autóját, és azzal korábbi férfi ismerőse lakóhelyére hajtott.

Amikor a vádlott a reggeli órákban észlelte, hogy a férfi hazaérkezett és megállt a személygépkocsijával a kocsibehajtón, a jogtalanul elvett autóval mintegy húsz alkalommal nekihajtott a sértett gépjáművének, miközben indulatosan kiabált. Miután az autó elfordult, a megvádolt nő a gépkocsi oldalának is többször nekiütközött. A sértett időközben kiszállt az autóból, a vádlott ekkor az általa vezetett járművel megindult felé. A sértett egy fa mögé állt, azonban amikor onnan előlépett, a vádlott ismét felé hajtott, ezt a manővert több alkalommal megismételte.

A sértett sérülést nem szenvedett, az életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztető helyzet azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezését, azaz úgy közlekedett, hogy a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztette.
A vádlott ezt követően a kapubejárón még legalább tíz alkalommal nekihajtott a sértett autójának, majd kiszállt a gépkocsiból, bement az udvarra, betörte a sértett házának több ablakát, végül egy edénnyel a sértett gépkocsijának szélvédőjét és a hátsó ajtajának üvegét is.

A vádlott a két autóban a rongálással közel 1 millió 200 ezer forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.

Szólj hozzá!

Zavarkeltésről beszél a Győr Projekt, a több száz milliós hiányról viszont hallgat

A városi cég szerint a kérdések veszélyeztetik a működést.

Hétvégi programok Győr környékén

Kopogtat a farsang, nyakunkon a báli szezon.

A Vas Népe újságírója szerint Magyar Péterék visszahoznák azt a Magyarországot, amikor fegyverrel lőtték a romákat

Ezt az alá a videó alá sikerült kommentelnie, amely súlyos személyiségi jogokat sértve, állítólagos bűnöket sorol fel egy Lázárinfón résztvevő demonstrálókkal kapcsolatban.

Ingyenes hétvégi programok Győrben 

Ha péntek, akkor győri programajánló.

Péntektől érkezik a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyede

Korábban kezdi a kézbesítést a Magyar Posta, a kifizetések egy utalványon érkeznek.

Bírósági szakaszba lépett a győri GYHG-mutyi - a vád szerint 758 millió forint tűnt el a város cégéből

Éveken át a veszteséges önkormányzati vállalkozást használták fel túlárazott és indokolatlan szerződésekhez.

Ideiglenesen lezárták a marcalvárosi futópálya egy szakaszát Győrben

Garanciális javítás miatt mintegy 40 méteren nem használható a körpálya, a sportolóknak átmeneti megoldást alakítottak ki.

A Fidesz el akarja hallgattatni az Ugytudjuk.hu-t!

Van számukra egy rossz hírünk: nem hagyjuk!

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

Sokat segíthettek a beporzók esélyein.

442 alkalommal csalt hamis aranylapokkal két győri férfi

Webáruházon keresztül csapták be amerikai vevőiket, a kár több mint kétszázmillió forint. 

Nem oszlatta fel magát a győri közgyűlés

Csupán a Tiszta Szívvel A Városért frakció szavazott az oszlatás mellett.

Fekete Dávid már a közgyűlés közben is a háborúval kampányol a Facebookon

Hallomásokra épített riogatás, miközben a város ügyei épp az ülésteremben vannak  napirenden.

Parkolási botrány Győr - bűncselekmény nem történt, Borsi Róbert mégis feljelentést tesz

A Fidesz az ügy kapcsán eljutott odáig, hogy Pintér Bence szerelmes Magyar Péterbe. 

8 milliárd 300 millió a propagandára - ennyiből szórta tele a médiát a kormány a hamis „TISZA-adós” nemzeti konzultációval

Az aHang szerint a kabinet ezúttal is teljes hadrendbe állította a komplett médiabirodalmát.