Egymilliárd forint veszteséggel zárta a tavalyi évet a Győr-Szol

Pintér Bence 2023-05-15 17:56:00
Eközben 700 millió forintért vették meg a Bécsi kapu téri Schäffer-házat.

Megjelent a Győr-Szol 2022-ről szóló üzleti jelentése, amelyből kiderül, hogy

a városüzemeltető cég a tavalyi évet 1 milliárd forintos mínuszban zárta, de az év végére a likviditási helyzetük stabilizálódott.

Előbbi oka a jelentés szerint (59. oldal a pdf-ben) a gázár tavalyi elszabadulása, ami párosítva azzal, hogy 2021 végén a kereskedő Győrrel felmondta a hosszú távú szerződést, 3,4 milliárd forint többletköltséget okozott. (Ezen a fronton egyébként perre ment a Győr-Szol, ahol végül megegyezés született, 2,3 milliárdot fizetett a kereskedő a Győr-Szolnak.)

A likviditási heyzet pedig olyannyira rendeződött az év végére, hogy mint olvasóink emlékezhetnek, ekkor döntött úgy a közgyűlés, hogy megvásárolja a város a Bécsi kapu téri Schäffer-házat Rákosfalvy Zoltántól, a város egykori ügyvédjétől, Borkai Zsolt volt polgármester bizalmasától. A helyzet rendeződéséhez hozzájárult az is, hogy a pandémiás helyzet lecsengésével 2022 júliusától az önkormányzat minden fronton díjakat és árakat emelt, amire addig nem volt lehetőség, így drágultak például az önkormányzati lakások bérleti díjai és a parkolás díjai.

A parkolás területén például a korábbi 184 millió forintos mínusz után 2022-ben 163 millió forint nyereséget realizált a Győr-Szol.

A beszámolót hamarosan részletesebben is áttekintjük majd.

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.