A tánc világnapját ünneplik Szombathelyen

Farkas Bazsi 2023-04-28 13:14:09
A Csónakázó-tó szigetén ropják majd.

Szombathelyen idén is megünnepelik a tánc világnapját, szombaton délután a Csónakázó-tó szigetén 20 tánccsoport 200 táncosának előadása szórakoztatja a közönséget - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A társastánc mellett akrobatikus rock and roll, balett, néptánc, hastánc és modern táncok is szerepelnek a repertoárban. Fellép többek közt az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, az Ungaresca Néptáncegyüttes, a Savaria TSE, a Lorigo TSE, a Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub, valamint az Energy Dance Team táncosai - írták a közleményben.

Hozzátették: délelőtt táncoktató foglalkozásokkal, arcfestéssel, kézműves foglalkoztatásokkal, délután pedig tavaszköszöntő gyermek táncházzal várják a családokat.

A Tánc Világnapját 1983 óta ünneplik minden évben április 29-én, 1727-ben ugyanis ezen a napon született a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre.

Szólj hozzá!

De vajon kit fenyegetett meg Orbán Viktor Kötcsén?

Mi lesz feljegyezve, és ki rendezi el azt, amit a kormányfő nem felejt?

A DK (is) országjárásra indul

Mind a 106 választókerületben ott lesznek. Előbb vagy utóbb.

Perl Zoltán az év kosárlabdázója, Forray Gábor az év edzője

A Falco játékosa, és a Körmend korábbi edzője szakmai elismerésben részesült.

Bekebelezi a 4iG a Rábát

25 milliárd forintért a Rába 74%-át vásárolja meg a Zrt.

Éremeső Győrben, Kolozsvári Lili duplázott a kajak-kenu vb-n

Fiatal tehetségek és parasportolók is történelmet írtak a maratoni versenyen.

Tervezett áramszünet várható Győrben

Hálózat karbantartás lesz két utcában.

Citromsárga riasztást adtak ki Vas vármegyére

Délután és este zivatarok jöhetnek.

A bírók vehetik birtokba a bezárt győri börtönt

Akár azokban a cellákban is dolgozhatnak ahova régen ők juttatták az elítélteket. 

Porsche, airsoft, krémes, lecsó, oprea és death metal

Program program hátán a hétvégén Győr környékén.

Szólt a magyar himnusz a kajak-kenu vb-n Győrben

A nyitónapon erősen indított a magyar kontingens.

A mesterséges intelligencia fontosságáról egyeztetett a Soproni Egyetemmel Palkovics László

A fenntarthatóság és az erdőgazdálkodás állt a program középpontjában.

154 ezer forinttal károsították meg az áldozatukat a telefonos csalók, néhány napja Győrben

Banki alkalmazottnak adták ki magukat. Hiába fogott gyanút a sértett, már késő volt. 

Jubileumi tűzoltó találkozó lesz szeptember 20-án, Kőszegen 

Tizedik alkalommal gyűlnek össze a térségbeli lánglovagok.