Fegyencek a Vas Megyei Iparkamarában

Farkas Bazsi 2023-04-26 12:18:00
50 millió forintból készül el a kamara szombathelyi Honvéd téri épületében az ügyfélfogadó. A munkákat részben fogvatartottak végzik el.

Gipszkartonozás, vezetékhúzás, nyílászáró felújítás - jelenleg ezeket a munkákat végzik a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szombathelyi épületében. A kamarai munka eddig két helyen, itt és a Rákóczi Ferenc utcai ügyfélfogadó irodában folyt, ám mivel a Honvéd téri ingatlan teljes egészében a kamara tulajdonába került, így úgy döntöttek, hogy mindent egyhelyre szerveznek, ehhez azonban nagyban át kell alakítani az épület első emeletét.

A munka már tél óta folyik. A járókelők pedig azért láthattak börtönőröket a székhát kerítésénél, mert a munkák egy részét - ideértve a szakmunkákat is - a szombathelyi börtön fogvatartottai végzik el.

Mint az a mai tájékoztatón kiderült a börtön 1500 lakója közül választották ki azokat, akik szakképesítésben és magaviseletben is úgy teljesítettek, hogy a börtön falain kívül dolgozhatnak.

Balog Károly, kamarai főtitkár újságírói kérdésre elmondta, hogy a rabokkal végeztetett munkák költsége kedvezőbb annál mint, amit a piaci szereplők kértek volna el.

Azt pedig már az Ugytudjuk.hu kérdésére mondta el a főtitkár, hogy 50 millió forintos költségvetéssel kalkuláltak. És mivel a kamara egy vállalkozásokat segítő és tömörítő szervezet így természetesen a vállalkozókat sem hagyták ki a kivitelezésből. A fogvatartottak ugyanis sok esetben olyan munkákat végeztek el, amelyek inkább fizikai erőt és nem szaktudást igényeltek. 

Próbáltunk ebben egy egyensúlyra törekedni, hogy a szerény költségvetésünkből kijöjjünk, de azért a kamara szellemiségével egybecsengően a vállalkozókat se hagyjuk ki a munkából - mondta Balogh.

A kivitelezés során a nyílászárócserét, felújítást és mázolást, a fűtési rendszer kiépítését mind piaci szereplőkre bízták.

A kamara szándékai szerint július 1-től már a Honvéd téri épületben fogadhatják az ügyfeleket. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.