A katasztrófavédelem válasza megkérdőjelezi a győri városháza állításait a József Attila utcai rendelő ügyében

Pintér Bence 2023-04-19 12:01:31
A katasztrófavédelem szerint a József Attila úti rendelő átalakítása az engedélyezett tervdokumentációtól eltérően valósult meg.

Márciusban számoltunk be róla, hogy csúszni fog Győrben az elvileg tavaly decemberben elkészült, felújított József Attila utcai rendelő átadása, mivel a kormányhivatal nem adta ki rá a használatbavételi engedélyt, azóta pedig az is kiderült, hogy Dézsi Csaba András polgármester (Fidesz-KDNP) szerint nyáron nyithat ki az intézmény.

Március óta próbáljuk megtudni a katasztrófavédelemtől, hogy mik a tények az ügyben, a városháza ugyanis érdekes állítást tett a témában. A polgármester szerint ugyanis „a tervező 2017-ben nem vette figyelembe a szomszéd felőli homlokzatra vonatkozó tűzvédelmi előírásokat, amit akkoriban sajnálatos módon a katasztrófavédelmi hatóság elfogadott”; és később a rádióban is tervezői hibáról beszélt, valamint arról, hogy a katasztrófavédelem most azt nem fogadja el, amit korábban leokézott.

Az ügyben kerestük a katasztrófavédelmet, akik eleddig nem, de most – miután a Kisalföldnek reagáltak egy hasonló kérdésére – ismételt megkeresésünkre azt írták:

„a József Attila úti rendelő átalakítása az engedélyezett tervdokumentációtól eltérően valósult meg”.

Ez az állítás viszont más fénybe helyezi kissé a fent ismertetett városházi álláspontot, miszerint az a baj, hogy a tervező már 2017-ben elrontott valamit, hiszen ezek szerint a fő baj az, hogy a beruházás nem a 2017-ben a katasztrófavédelem által láttamozott tervek szerint épült meg.

A katasztrófavédelem azt írta lapunknak:

„Az intézményben tartózkodók biztonsága érdekében a tűzvédelmi követelményeket teljeskörűen kell biztosítani, ezért a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kirendeltségének szakhatósági támogatásával olyan műszaki megoldás kivitelezése zajlik, amely lehetővé teszi a rendelő épületének használatbavételét.”

Ennek elkészülte pedig a polgármester szerint tehát nyárra várható.

Fotó: Győr MJV

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.