Végrehajtónak adta ki magát egy kőszegi férfi, így csalt ki pénzt áldozataiból

Farkas Bazsi 2023-04-17 09:51:01
A visszaeső férfira fegyházbüntetést kér az ügyészség.

A Kőszegi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint többrendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a vádirat szerint fegyházbüntetése alatt, 2020. december végétől 2021. január elejéig terjedő időben csalt ki hat sértettől több mint 1,2 millió forintot. A vádlott rokonait, a bűncselekményekhez bankszámlát biztosító, a csalásból származó pénzt felvevő és azt saját megélhetésükre fordító férfit és nőt pénzmosás bűntettével vádolja a járási ügyészség.

A vádirat szerint a szabadságvesztését töltő férfi véletlenszerűen kiválasztott telefonszámokra indított hívások során magát végrehajtónak adta ki s közölte a sértettekkel, hogy velük szemben végrehajtási eljárás folyik, és amennyiben nem fizetik meg a tartozásukat, úgy megjelennek a lakásukon és ott végrehajtási cselekményeket foganatosítanak. A megtévesztett sértettek a vádlott által megadott, annak rokonaitól megkapott számlaszámra utalták a pénzt.

A járási ügyészség a többszörös visszaeső, jelenleg is szabadságvesztését töltő férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a nővel és élettársával szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés mellett pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Kőszegi Járásbíróság fog dönteni. 

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.