Komolyan átrendeződött a 2 és fél milliárd forintos állami támogatásból forgó tatárjárás-film tulajdonosi háttere

Farkas Bazsi 2023-04-17 12:31:00
Március elején ügyvezetőt cseréltek a Nyugat Kapujában Kft.-nél. Az új ügyvezető az összes tulajdonos tulajdonrészét átvette. A projekt eddigi atyja, Sipos Kornél kikerült a céghálóból.

Legutóbb januárban cikkezett a hazai sajtó az 1242 – a Nyugat kapujában című nagyjátékfilmről. A témát akkor az szolgáltatta, hogy újabb állami támogatást kapott a film, a korábbi 1 milliárd 268 millió forint mellé, december elején további 1 milliárd 238 millió forintot kapott a film projektcége az akkor még Sipos Kornél ügyvezette Nyugat kapujában Kft. 

A filmről akkor azt írták, hogy a tatárjárás témáját feldolgozó film a koprodukciós partnerek finanszírozási összegeivel és az adókedvezményekkel együtt összesen közel 3 milliárd 700 millió forintos összköltségvetéssel számol. 

De, hogy miért kellett decemberben ismét támogatást folyósítani a cégnek, arról Sipos akkor azt nyilatkozta a film.hu-nak, hogy 

“Összetett okai vannak, ami a pályázati rendszer jellegéből is adódik. Tavalyelőtt, 2021 decemberében adtuk be a pályázatot, amit áprilisban fogadtak el, és augusztus végén írtuk alá a szerződést. 2021 december és 2022 augusztus közben viszont sok minden történt: a háború, az elszálló energia és benzinárak, a KATA megszünése, elszállt a dollár és az euró árfolyam. Ezzel nem tudtunk mit kezdeni, a nemzetközi szereplőink dollárban kapják a fizetésüket, a szerződések megvoltak, a dátumokat nem tudtuk volna tolni. Az addigra nem volt váratlan, hogy pótköltségvetéssel kell a Filmintézethez forduljunk, még ha az összeg mértéke váratlan is volt”

Való igaz, hogy a film stáblistája nemzetközi sztárokat sorakoztat fel. A szereplők között van többek között Eric Roberts és Michael Ironside is.

Fotó: 1242movie.com

Március 10-vel komoly változások álltak be a film produkciós cégénél, a Nyugat kapujában Kft.-nél. A film eddigi atyja Sipos Kornél producer ugyanis kikerült mind a tulajdonosi háttérből, mind pedig az ügyvezető székből.

Az Opten adatai szerint a Kft.-nek korábban több tulajdonosa volt úgy, mint az Egyesült Királyságba bejegyzett Chelsea Pictures Limited és Sipos Kornél által tulajdonolt Mozgó Mozi Kft. Mindkét jogi személy mára törölve lett a cég tulajdonosi köréből, januártól márciusig fedésben Farkas Dóra is a cégtulajdonosok között volt, majd március 10-től már csakis ő egy személyben a produkciós cég tulajdonosa és ügyvezetője.

De mi történhetett?

Információink szerint a tatárjárás-film körül vannak pénzügyi nehézségek. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a film produkciós cégének tavaly december 13-án újabb 1 milliárd 232 millió forintra volt szüksége. Január 16-án pedig ügyvezetőt vált a cég, és Sipos Kornél helyét az a Farkas Dóra veszi át, aki a film adatlapja szerint szintén az alkotás producere, majd e dátumtól számítva a cég résztulajdonosa lesz és végül március 10-től a Nyugat Kapujában Kft. 100%-os tulajdonosa.

Úgy értesültünk, hogy az újabb pénzekre azért volt szükség, mert a stáb jó része ekkor már hónapok óta várta az elvégzett munka után járó pénzét. 

Emailben kerestük a Nemzeti Filmintézetet, hogy tudnak-e a kiemelten támogatott film produkciós cégénél végbement tulajdonos és ügyvezető váltásról. Egyelőre azonban nem kaptunk választ.

Kerestük Farkas Dórát is, hogy megtudjuk helyesek-e értesüléseink, és, hogy mi indokolta az ügyvezetőváltást azután, hogy 1,2 milliárd forint érkezett a céghez, amivel elvileg a produkció pénzügyi helyzete egyenesbe került. Azonban cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Erős tulajdonosi háttér távozott a Mozgó Mozi Kft. személyében

Ahogy fentebb írtuk, egészen márciusig volt a Nyugat Kapujában Kft. egyik tulajdonosa a Mozgó Mozi Kft. A cégnek két magánszemély a tulajdonosa a Sipos Kornél és Schatz Péter. 

Schatz komoly befolyással bíró szereplő a magyar média és sajtó világban. Az üzletember 2007 és 2008 között vezetője volt a Magyar Televíziónak, a KESMA előtt tulajdonosa és vezetője a kormányközeli Ripostnak.

A 444.hu 2020 februári cikkében így írt:

(…) Schatz Péter magyar üzletember, Habony Árpád korábbi üzlettársa és egyben a magyar kormánypárti média külföldi terjeszkedésének egyik kulcsfigurája: 2017 óta több tévét és újságot szerzett meg a Balkánon. 

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.