Közösségi kert Marcalvárosban: a megbeszélés után a feszültség inkább nőtt, mint csökkent

Papp László Tamás 2023-04-06 23:38:00
A csütörtök esti beszélgetésen nem kerültek közelebb az álláspontok, a fórumon megjelent 50 lakó többsége hallani sem szeretne a közösségi kertről.

Finoman szólva is indulatosra sikeredett az a lakossági tájékoztató, amit csütörtök este 18 órakor Győrben, a marcalvárosi Lajta-Ikva utcák, illetve a Penny áruház mögött lévő tízemeletes lakóházak közötti térre hívtak össze, az oda tervezett közösségi kert ügyében.

A rendezvényen a három szervező, az ötletgazda BioMio bolt üzletvezetője, Székely Szilda, a projekt megvalósításáért felelős Pintér Balázs, és Koncz Nóra, a Muszáj Egyesület elnöke, a projekt tanácsadója mellett Rózsavölgyi László, a városrész fideszes önkormányzati képviselője is részt vett.

Fotó: Papp László Tamás

Rózsavölgyi azt kérte: konkrét kérdéseket tegyenek fel, arra intve mindenkit, feltételezzék a szervezőkről, hogy a jó szándék vezeti őket, ennek jegyében hallgassák meg, amit mondanak.

Hamar kiderült: az ott lévő mindegy ötven környékbeli lakó elsöprő többsége semmilyen formában nem támogatja az ötletet, semmiféle érvvel nem lehet meggyőzni őket.

A szervezők a nagyjából fél óráig tartó rendezvény első felében azt mondták el, ami korábban már a helyi sajtóban, így az Ugytudjukon is megjelent: hogy a több mint félezer négyzetméteres területen közösségi kertet alakítanának ki, melynek hat négyzetméteres miniparcelláin kertészkedhetnének az arra jelentkezők. Úgy, ahogy ez Ménfőcsanakon már megvalósult. A tájékoztatón megjelent, nagyrészt idősebb helyi lakók viszont nem voltak elragadtatva az ötlettől, szinte tapintani lehetett az ellenséges, bizalmatlan hangulatot.

Fotó: Papp László Tamás

A felszólalók leginkább azt sérelmezték, hogy nekik senki nem szólt a tervről, nem kérdezték a véleményüket, csupán a sajtóból tudták meg azt. De előkerültek a korábban már hangoztatott kifogások is: a kertet nem helyiek, hanem máshol lakók fogják gondozni, akik növelik az autóforgalmat, a parkolási gondokat. A szervezők hiába mondták, hogy a kert körüli házakban lakók elsőbbséget élveznek a parcellák szétosztásakor, ez nemigen nyugtatta meg a jelenlévőket, akik kora reggeli zajtól, valamint a trágyázás miatti bűztől is tartanak.

Ezt a bizalmatlanságot próbálta (egyelőre nem sok sikerrel) oldani a BioMio háromfős csapata, mondván, hogy ők rendben fogják tartani a területet, nem lesz több a szemét, és a kertészkedők gyalog, illetve kerékpáron is jöhetnek, tehát nem fog annyira nőni miattuk a gépkocsiforgalom.

Az egyik felszólaló a BioMio áruszállítása miatti járműbehajtást is szóvá tette. Egy másik lakó attól tart, hogy a kezdeti lelkesedés alábbhagy, s ott marad nekik egy elhanyagolt terület. A feszültség inkább nőtt, mint enyhült a rendezvény végére. Többen ki is fejezték: semmiképp nem akarják a dolgot, akármit mondanak a szervezők.

Egyikük szerint a közösségi kertnek nem itt, hanem a Cirkusz téren lehetne a helye. Más úgy vélte: abból a pénzből, amit erre költenek, rendbe lehetne hozni a teret, az ott lévő asztal és padok körüli részt. Olyan vélemény is elhangzott: hiába védenék kerítéssel a kertet, az ott termelt növényeket ellopnák vagy tönkretennék. Az egyik lakó szerint ez a terület nem is alkalmas teljes egészében ilyen kertészeti tevékenységre.

Fotó: Papp László Tamás

Rózsavölgyi László azzal zárta a fórumot, hogy a környező házak ott lévő közös képviselője segítségével meg fogják szavaztatni a lakókat: akarják-e a kertet. Ha a többségük nem, akkor az ebben a formában nem fog megvalósulni. Felmerült a kérdés: az összes lakástulajdonos több mint 50 százaléka kell ehhez vagy a jelenlévők többsége? Rózsavölgyi László szerint az utóbbi, tehát a társasházi közgyűlésen megjelentek többsége.

A tájékoztatón megjelenteknél azonnal szavazásra tették fel a kérdést. Összesen csak két ember támogatta a kertet, a döntő többség ellene voksolt. Rózsavölgyi László szerint, ha ez a hivatalos szavazáson is így alakul, akkor „nem lesz kapavágás” a területen.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.