Újra meghirdette a Rába az egyik ingatlanát, Balla Jenőnek kérdései vannak

Pintér Bence 2023-03-22 13:17:41
Mégsem lesz barkácsáruház a tervezett kulturális negyed mellett?

Három milliárd forintért hirdetett meg egy ingatlant a Rába: ugyanazt a Lukács iskola melletti ingatlant, amire korábban barkácsáruház építését tervezték. (A lenti térképen BAUHAUS felirattal jeleztük.)

Ez a terület a tervezett kulturális negyed tőszomszédságában van egyébként, mint arra közleményében Balla Jenő független győri önkormányzati képviselő is felhívta a figyelmet.

Az ügy kapcsán Balla arról írt, hogy alapvetően is érdekes helyzet és a nagyívű víziókat némiképpen akadályozza, hogy egy tőzsdén jegyzett cég birtokában van a kulturális negyed kapcsán érintett terület, és még a részbeni állami tulajdon sem indokolja, hogy a város a sajátjaként kezelje. Hozzátette: a városnak sok beleszólása sincs, mert a város által tulajdonolt jelentős részvénypakettet „fontos volt valamiért értékesíteni 2007-ben kellően nagy veszteséggel – ha esetleg valakinek 15 év távlatából »elmúltnyolcévezni« volna kedve, megnyugtatásként, már akkor is Fideszes városvezetés volt Győrben”.

Balla szerint független civil képviselőként elvben kellene róla tudnia, ha a város akarná megvenni ezt a területet, de nem tud róla, így magánbefektetők érkezhetnek, de szerinte ez akkor sem jó, ha mondjuk barkácsáruházat, vagy mást akarnak itt építeni, hiszen az belerondít a kulturális negyed tervébe; az pedig még rosszabb, ha most azért vásárolja fel valaki, hogy aztán ha a kulturális negyed megépülne, jó haszonnal eladják majd a városnak.

„Akárhogy is, a következő közgyűlésen fel fogom vetni a témát. Már csak azért is, mert a Schäffer-ház eladása kapcsán megtudhattuk a közgyűlésen, hogy akkor kell megvenni valamit, amikor eladó. Nos kérem, ez a terület éppenséggel most eladó, ráadásul forgalomképes is, és bár szerintem az ár kicsit túlzó, nem kizárt hogy el fog kelni. Egyébként nincs realitása annak, hogy Győr több milliárdért üres telket vegyen, mert nincs rá pénzünk. Csak akkor beszéljünk a kulturális negyedről, és vagy mondjuk ki azt, hogy nem lesz; vagy mondjuk meg hogy honnan szerzünk rá forrást” – írta a képviselő.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.