Volán: Nem a Mercedes-buszok helyére álltak be régi helyközi buszok Győrben

Pintér Bence 2023-03-10 07:46:06
Annyi új Mercedes-busz van a városban, mint eddig, az elektromos buszok csatarendbe állítása viszont késik.

Több olvasónk is jelezte az elmúlt hetekben, hogy a győri buszforgalomban eléggé leharcolt állapotban lévő, korábban a helyközi forgalomban részt vevő autóbuszok csatarendbe állítását tapasztalták. Ezek különleges ismertetőjegye, hogy a Győrben korábban megszokott sárga, illetve az új Mercedesekre jellemző szürke helyett fehér színűek, és kettő közülük kifejezetten régebbi típusű jármű.

A Győr összefog csoportban ennek kapcsán feltett kérdésünk alatt többen is panaszkodtak, mégpedig éppen azért, mert ezek a buszok – a néha még mindig használt Ikarus 280-asokhoz hasonlóan – nem alacsonypadlósak, és olvasóink jelzései szerint egyéb problémákkal is rendelkeznek.

Megkérdeztük hát a Volánt, hogy mi a helyzet, illetve mikor várható az elektromos buszok elindítása.

Az állami cég kommunikációs osztályának elmondása szerint Győr helyi közlekedésében a 2022. április 9-i menetrendváltozástól állítottak forgalomba Credo Inovell 12, MAN Lion's City, Kravola és Volvo típusú helyközi autóbuszokat a 2, 16, 22A és 29 számú vonalakon. Összesen 8 járatról van szó a reggeli és a kora délutáni órákban: a buszokat első sorban az utasforgalom zavartalan lebonyolítása, a szolgáltatási színvonal emelése és a kapacitások jobb kihasználása érdekében állították be a sorba. 2023-tól két további, Ikarus C80 típusú helyközi jármű szükség szerint segíti a közlekedést a reggeli és délutáni csúcsidőben – ezekkel találkoztak olvasóink.

A Mercedesek azonban nem tűntek el a városból: a helyi járműállományba 41 darab Mercedes típusú autóbusz tartozik: 17 darab szóló kivitelű (ezüst színű) Mercedes Conecto MB, illetve két csuklós Mercedes Conecto O.345.G és 22 darab csuklós Mercedes Conecto G típusú jármű.

„A darabszám az elmúlt időszakban nem változott, nem helyeztünk át máshová Mercedes típusú járművet” – írja a Volán.

Az elektromos buszok év elejére várt elindítása a városban azonban csúszik, de a válasz szerint sokat már nem kell várni rá, a BYD K9UD típusú elektromos autóbuszok érkezése és forgalomba állítása ugyanis a közeljövőben várható.

Szólj hozzá!

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.