Aláírták a szerződést, indulhat a szentkirályi Gyöngyös-híd újjáépítése

Farkas Bazsi 2023-03-06 16:28:49
320 millió forintba fog kerülni. Egy ideiglenes gyaloghidat is meg kell építeni a kivitelezés során.

2021 július 7-én jelentette be Hende Csaba (Fidesz-KDNP) Szombathely és térsége parlamenti képviselője, hogy 1 milliárd 200 millió forintot kap Szombathely fejlesztésre.

Ebből utak, parkolók, és parkok újulhatnak meg. De a csomag része volt egy 130 millió forintos híd felújítás is. 

Hende a szombathelyi lakása mellett található Markusovszky utcai hidat szerette volna felújítani belőle, ám az önkormányzat rendelkezésére álló adatok szerint a szentkirályi Gyöngyös-híd van a legrosszabb állapotban, így ennek felújítását kezdte el vizsgálni a hivatal.

Időközben azonban kiderült, hogy a pénz nem lesz elég, mivel a híd annyira rossz állapotban van, hogy egy teljesen újat kell a mostani helyett építeni

- erről Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője, bizottsági elnök beszélt még tavaly decemberben.

Fotó: Tóth Kálmán Facebook-oldal

A közbeszerzésre a legkedvezőbb ajánlatot a "Szkendó" Építő és Mélyépítő Mérnöki Kft. adta. 

A cég nettó 249 millió 995 ezer 225 forintos ajánlatot adott.

Ami bruttó értéken 317 millió 493 ezer 936 forintot jelent. Az ÁFA tartalom megfizetése a szombathelyi önkormányzatot terheli, ám arra már korábban is volt példa, hogy beruházási költségeknél a befizetett ÁFÁ-t az önkormányzat egy következő kivitelezés költségeihez visszakapta az államtól.

A szerződést február 7-én írták alá a felek, a kivitelezőnek pedig összesen 8 hónap áll rendelkezésére, hogy a munkát elvégezze. Mivel a korábbi hidat teljesen le kell bontani és újat kell helyezzet építeni, így a  kiírás értelmében, a munka idejére, egy ideiglenes gyaloghidat is építenie kell a kivitelezőnek. 

A hidat várhatóan 31-én zárják le.

Mivel a kivitelezés összege magasabb, mint a központi költségvetésből a projektre kapott pénz, így az önkormányzatnak további 206 millió 709 ezer 643 forintot kell biztosítania.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.