Tiltakozik a Győr-Moson-Sopron megyei kamara a győri építményadó emelése ellen

Pintér Bence 2023-02-17 14:33:00
Az energiaválság közepén nem tudják kigazdálkodni a cégek a duplájára emelt adót.

Tiltakozik a győri építményadó megemelése ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara – derült ki a szervezet közleményéből. Mint arról beszámoltunk, 2023-ban életbe lépett az a 2020-ban, a győri polgármester, Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) által hozott döntés az építményadó emeléséről, amivel az adó mértéke négyzetméterenként 900 forintról 2000 forintra nőtt.

Az Iparkamara szerint az energiaválság, az infláció, az árfolyamgyengülés súlyos terhei mellett kigazdálkodhatatlan a vállalkozások számára a jelentős mértékben megemelt építményadó.

„A győri székhellyel és telephellyel rendelkező vállalkozások és képviselői elkötelezettek Győr folyamatos fejlesztésében, kulturális- és sportéletének támogatásában, gazdasági növekedésében. Ahhoz azonban, hogy a jövőben is eleget tudjanak tenni e vállalásuknak, a gazdasági nehézségek sújtotta helyzetben az önkormányzat kötelessége a vállalkozások támogatása a munkahelyek megtartásában, működőképességük megőrzésében” – írják, hozzátéve, hogy már 2020-ban is tiltakoztak az akkor még csak tervezett emelés ellen.

„A kamara fenntartja a korábbi álláspontját, miszerint sem az emelés tényét, sem az emelés mértékét nem tudjuk elfogadni! A vállalkozások az energetikai és munkaerőpiaci kihívások mellett az építményadó ilyen szintű emelését nem tudják kigazdálkodni! Helyi és országos szinten is dolgozunk a vállalkozások számára elfogadható megoldáson, a kamarai lépésekről folyamatosan tudósítunk”

– írják a közleményben, hozzátéve, hogy a magyar kormány 2023. évre egyszámjegyű infláció elérését tűzte ki célul, ezzel a gazdaságpolitikai szándékkal a 120 százalékot meghaladó mértékű helyi építményadó emelése szerintük szembe megy. „120 százalékos adóemelés a piacgazdaságban értelmezhetetlen és elfogadhatatlan!” – írták.

Az ügyben Pintér-Péntek Imre kamarai elnök levelet is írt a polgármesternek. 

Szólj hozzá!

Hajtó Péter: másfél év alatt 70-nel nőtt az üres önkormányzati lakások száma Győrben

A független képviselő szerint megbukott a város jelenlegi lakáskoncepciója, augusztus 13-án pedig bemutatja saját, Győr4000 névre keresztelt javaslatát.

Győrbe érkeztek 2025 legjobb sajtófotói – a Városház téren éjjel-nappal látható a szabadtéri kiállítás

Augusztus 31-ig ingyenesen, a nap 24 órájában nézhetik meg az érdeklődők a 44. Magyar Sajtófotó Kiállítást – a válogatásában győri fotóriporterek munkái is helyet kaptak.

Baka András Magyarország új köztársasági elnöke

A Fidesz, a KDNP, és a Mi Hazánk frakciója nem vett részt a szavazáson.

Bővülhet a győri állatkert – lakossági fórumot tartanak a tervekről

A kialakításához szükséges településrendezési módosításról csütörtökön hallgatják meg a helyiek véleményét a Városházán.

Kerékpárral követte, majd brutálisan megtámadta áldozatát a rábatamási rém – vádat emeltek a többszörös visszaeső ellen

A férfi előbb egy kerékpárkereket lopott el a vasútállomáson, később két biciklivel közlekedő nőt támadott meg – az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott.

Hogyan használhatod ki a Google hirdetések új kampányait?

Az online marketing világában az újítások folyamatos megjelenése állandó kihívást jelent a vállalkozások számára.

Tárlatvezetésekkel és kiállításmegnyitóval folytatódik a Rómer Múzeum augusztusi programsorozata Győrben

Agyagkatonák, modern művészet és a Győri Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása várja a közönséget.

Nem csak vetítőterem: a mozi mint városi közösségi tér

A mozi jövőjéről legtöbbször nézőszámok, jegyárak és streamingplatformok kapcsán beszélünk, pedig legalább ilyen fontos kérdés, hogy milyen szerepet tölt be egy mozi a város közösségi életében.

Közel 1000 milliárddal csökkent a költségvetési hiány – Magyar Péter szerint ehhez csak annyi kellett, hogy nem lopják el az adófizetők pénzét

A kormányfő állítja, az elmúlt három hónap költségvetési fordulata megmutatja az új gazdaságpolitika eredményét, a július önmagában 524,3 milliárd forintos többletet hozott.

Halász Bence első dobásával döntős kalapácsvetésben

Szabados Ármin is ott lesz a fináléban.

KÉSZ: átadták a megújult az Erzsébet ligeti KRESZ-parkot Győrben – ezzel közel 90 millió forintot spórolt a város

Kósa Roland alpolgármester szerint a beruházással egyszerre rendezték az étterem korábbi szabályozási problémáját és újították fel a gyerekek, családok által közkedvelt területet.

A Savaria Karnevál idején akarnak a szombathelyi városháza előtt demonstrálni az Oladi Plató lakói

A drasztikus megmozdulással arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy régóta nem mozdult előre az azbeszt helyzet megoldása.

Érmet várnak a kalapácsvető Halász Bencétől a ma kezdőd atlétika Európa-bajnokságon

De a másik szombathelyi dobó, Szabados Ármin is szép helyezést érhet el.

Húszezer forintért, vizsgálat nélkül írt fel nyugtatót – a Győri Ügyészség vádat emeltek az orvos ellen

A Kapuvári járás egyik állami pszichiátriai szakrendelésén dolgozó férfi receptenként 10 ezer forintért állított ki vényeket. 

Megszüntették a nyomozást abban a feljelentésben, amit a tiszás előválasztás kapcsán Németh Martin tett meg

A politikus jelölt akkor úgy nyilatkozott, hogy szerinte választási beavatkozás történt, amiben akár a Fidesznek is szerepe lehetett.

Győr továbbra is takarékoskodik: nem kapcsolják vissza a díszkivilágítást, és a legtöbb szökőkút sem indul újra

Pintér Bence polgármester szerint az enyhülés csak átmeneti, ezért az újabb hőhullámra készülve fenntartják a víz- és energiahasználat csökkentésére hozott városi intézkedéseket.

Mit lehet tenni, ha a baba nem fogadja el a cumisüveget?

Sok szülő találkozik azzal a helyzettel, hogy a baba egyszerűen elutasítja a cumisüveget.

Nem várt helyen is okozhat problémákat az extrém hőség: a talajközeli ózon az új veszélyforrás

A forró, napos időjárás kedvez a talajközeli ózon kialakulásának, amely irritálhatja a légutakat, ronthatja a tüdő működését és különösen veszélyes lehet a krónikus betegek számára.