Horváth Attila: Nem tartom kizártnak, hogy lakossági egyeztetést kezdjünk az Intermodális Csomópontról

Farkas Bazsi 2023-01-27 15:37:38
Bár a megvalósítás egyelőre a kanyarban sincs, lehet, hogy így is érdemes egy társadalmi párbeszédet elkezdeni.

A tegnapi szombathelyi közgyűlésen jött szóba a város tervezett Intermodális Csomópontja. A beruházás még Ipkovich György polgármestersége idején kezdték előkészíteni, azóta lassan 15 év telt el de komolyabb lépés nem történt az ügyben.

A teremben a szakma és a politikusok is egyetértettek abban, hogy a NIF által készített tervek - amelyek köszönőviszonyban sincsenek a város korábbi elképzeléseivel - átgondolatlanok és ebben a formában nem is szeretnék, ha megvalósulna.

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) a körzet képviselője azt mondta, hogy a projekt mindenféle társadalmi egyeztetés hiányában is van. A NIF korábban megkeresésére azt a választ adta, hogy nincs kapacitásuk arra, hogy lakossági fórumot tartsanak.

Fotó: szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

A mai közgyűlés utáni sajtótájékoztatón a csomópont ügye is szóba került. Horváth Attila (Éljen Szombathely!) alpolgármester kérdésünkre, mi szerint, ha már a NIF nem tett meg, a város tervez-e lakossági fórumot összehívni azt felelte, hogy ezt egyeztetnünk kell a körzet képviselőjével, de nem tartja kizártnak, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzenek.

Az elmúlt időszakban a tervekben a legmerészebb elképzelések is helyet kaptak, például, hogy a Hefele iskola melletti meredek részt alakítanák át, és ott közlekednének a buszok. Bár a megvalósításra jelenleg nagyon kicsi esélyt látunk elképzelhető, hogy ennek ellenére már jó előre egyeztetünk a lakossággal - mondta Horváth. 

Szólj hozzá!

Kigyulladt egy személyautó Szombathelyen

A Somlay Artúr utcában csaptak fel a lángok.

Drasztikus lenne? – kémiai kasztrálást kezdeményez a Mi Hazánk a pedofil bűncselekmények elkövetőinél

Novák Előd a lengyel szabályozás mintájára nyújtott be törvényjavaslatot, amely gyógyszeres kezeléssel csökkentené egyes szexuális bűnelkövetők szexuális késztetését.

Úgytudjuk: bedobhatja a törölközőt a Rába ETO SE

Szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amelyek szerint komoly változás előtt állhat a nagy múltú győri sportegyesület. 

Nagy Ervin képviselő lenne Gersekaráton

Eddig 5 polgármesterjelölt és 18 képviselőjelölt jelentkezett az időközi választásra.

Az olimpiai bajnok Rebeca Andrade is indul a szombathelyi challenge világkupa-versenyen

A megmérettetést szeptember 18. és 20. között rendezik meg.

Nem bírt magával: biztonsági kamerákat ütött szét egy férfi a szombathelyi pláza mélygarázsában

Két kamera is megrongálódott, egy másik alkalommal pedig szeméttárolókat ütött és egy kerítést rugdosott a vádirat szerint.

Összeütközött egy tehervonat és egy mozdony Győr és Győrszentiván között

A baleset miatt csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, 5-15 perces késésekre kell számítani a győri fővonalon.

FONTOS: vasárnap zárva lesz az összes GYHG-hulladékudvar

Szeptember 6-án családi napot tart a társaság, így ezen a napon egyik hulladékudvar sem nyit ki.

Ingyenes füzetcsomag várta a győri elsősöket az iskolapadban

1350 csomagot készíttetett az önkormányzat, a füzetek, ceruzák és festékek mellé még tornazsák és egy kis polgármesteri biztatás is jutott.

Elérhetetlen a sárvári Híd a Jövőnkért Egyesület elnöke, Németh Zsolt

Pedig kíváncsiak lettünk volna, hogyan értékeli az időközi választást, ahol a jelöltjük mindössze 8 szavazatot kapott.

Akciófilmbe illő jelenetek Mosonmagyaróvár mellett: motorháztetőn vitte az autószerelőt, mert fizetés nélkül akart távozni - akár 11 évet is kaphat

A 40 éves férfi egy 40 ezer forintos számlát nem akart rendezni, végül rablással, közúti veszélyeztetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával is megvádolták.

Távozik Polt Péter az Alkotmánybíróság éléről

Rajta kívül három másik tagnak is nyugdíjba kell vonulnia.

Kósa Roland: meghosszabbítják a strandszezont az Aranypart II.-n

Szeptemberben további három hétvégén marad a nyári kiszolgálás a győri szabadstrandon, ahol az elmúlt két évben több fejlesztést is elvégeztek.

Új igazgatóját keresi a Győri Levéltár – szeptember végéig lehet jelentkezni

A jelenlegi direktor öt éves szerződése után, az új vezető is ennyi időre kap majd bizalmat.

Nem ért széksértést a Fidesz-frakciónál Hajtó Péter, Pintér Bencének címzett “Te nagyon szerencsétlen!” beszólása 

A személyeskedéstől hemzsegő vita végén a független képviselő megtarthatta bizottsági pozícióit.

Terepen a jó világítás nem extra, hanem a biztonság része

A terepjáró képességeit többnyire a hajtással, a hasmagassággal, a futóművel vagy éppen az abroncsokkal szokás összekapcsolni, pedig sötétedés után egy egészen más felszerelés kerül előtérbe.